Akne - Miért alakul ki? Kik lehetnek hajlamosak rá?

Szerző: WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus,
klinikai farmakológus

A 12-24 éves korosztályban ötből négy embernél alakul ki legalább egyszer akne. Bár ezt a bőrbetegséget gyakran a kamaszkornak tulajdonítják, bármely életkorban előfordulhat, így nemritkán a 20-30 éves felnőttekben is kialakulhat, sőt 40-50 éves korban is fennállhat.

A téma cikkei

2/1 Mi az akne?
2/2 A pattanásos, zsíros, aknés bőr kezelése
3/3 Mikor forduljon orvoshoz az aknéval?

Az akne egy gyakori bőrbetegség. Jellegzetessége az, hogy a bőrben eltömődnek a pórusok és pattanások jelennek meg. Bár az akne ritkán számít súlyos megbetegedésnek, jelentős kellemetlenséget és érzelmi stresszt okozhat, továbbá a bőr hegesedését eredményezheti.

Serdülőkorban gyakrabban érintettek a fiúk, míg felnőttkorban női dominanciát figyeltek meg. Felnőtt nőknél néha enyhe-közepesen súlyos akne alakulhat ki a terhesség során, a menstruációs ciklussal egyes fázisaiban illetve a hormonális fogamzásgátlók szedésekor vagy abbahagyásakor a hormonális változások hatására is. A megfelelő kezeléssel azonban az akne kordában tartható, illetve csökkenthető az akne miatt kialakuló hegesedés is.

Akne vagy valami más?

Gyakori kérdések Az arcomon és a hátam felső részén pattanásszerü dudorok jelentek meg. Egyre több és egyre többször. Mintha a bőröm alá beültetnének borsó vagy nagyobb nagyságú kemény golyókat. Mit tudok vele kezdeni?

Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász szakorvos válasza az orvos válaszol rovatban

Az akne formái, jellemzői

Az akne jellegzetesen az arcon, a nyakon, a mellkason, a háton és a vállakon alakul ki, mivel ezeken a területeken van a legtöbb faggyútermelő mirigy. Az akne az alábbi formákat öltheti:

  • Zárt comedók - A szőrtüsző nyílását eltömítik az elhalt hámsejtek és a faggyú, emiatt a szőrtüsző kitágul, a szokásosan termelt váladék felgyülemlik.

  • Mitesszerek (nyílt comedók) - Ezek hasonlítanak a zárt comedókhoz, azonban sötétre elszíneződnek és a bőr felszíne felé nyíltak, így a tartalmuk ki tud ürülni.

  • Pattanások - A pattanások a bőr felszínéből kiemelkedő pirosas foltok, melyek a szőrtüsző gyulladása vagy fertőzése miatt alakulnak ki.

  • Ciszták (tömlők) - A ciszták a bőr felszíne alatt található köteges csomók, melyeket mélyen a szőrtüszőben felgyülemlő váladék tölt ki.

Az akne

Miért alakul ki?

Alapjában véve három tényező vezethet az akne kialakulásához. A faggyú túltermelése, az elhalt hámsejtek nem megfelelő hámlása, emiatt a bőr szőrtüszőinek irritációja, illetve a baktériumok elszaporodása.

Akne alakul ki akkor, amikor a szőrtüszőket - a bőr pórusait - elhalt hámsejtek és faggyú tömíti el. Minden szőrtüszőbe belenyílik egy faggyúmirigy. A faggyúmirigy által termelt váladék (a faggyú) egészséges bőr esetén a szőrtüszőn keresztül kijut a bőr felszínére, és itt egy védőbevonatot képez mind a bőrön, mind a hajas fejbőrön. Ha a szervezet fokozott mennyiségű faggyút termel, ez az elhalt hámsejtekkel együtt felgyűlve felhalmozódhat a szőrtüszőben, ott megszilárdulhat, mintegy dugót képezve.

A dugó elzáródási akadályt képez, és a szőrtüsző falának kiboltosulását eredményezheti, így kialakul a zárt comedo. Más esetben a dugó közlekedik a bőrfelszínnel, majd elszíneződik, ezáltal létrehozva a mitesszert (nyílt comedo). A bőrfelszínből kiemelkedő fehér közepű piros foltok, a pattanások, akkor alakulnak ki, ha az elzáródott szőrtüszők begyulladnak vagy felülfertőződnek. Mélyen a szőrtüszőben kialakuló elzáródás és gyulladás vezet a bőr mélyén meghúzódó ciszták kialakulásához. A bőr egyéb pórusai - az izzadtságmirigyek kivezetései - általában nem vesznek részt az akne kialakulásában.

Az, hogy mi vezet a fokozott faggyútermeléshez jelenleg még nem egyértelműen tisztázott. Számos tényező, így a hormonok, a baktériumok és bizonyos gyógyszerek, illetve genetikai tényezők mind szerepet játszhatnak.

Tények és tévhitek az aknéról

A pattanásos bőr kellemetlen látvány és kellemetlen érzés is, de a legrosszabb talán az, mennyi tévhit övezi a bőrtünetet. Az alábbiakban néhány gyakori tévhitet oszlatunk el az aknés bőrrel kapcsolatban.

Bővebben Akné: a leggyakoribb tévhitek

Kik hajlamosabbak az akne kialakulására?

A szervezet hormonális változásai akne kialakulásához vezethetnek, illetve a ronthatják a betegséget.

Ilyen jellegű változás megy végbe:

  • tizenéves fiúk és lányok szervezetében;

  • a menstruációt megelőző néhány napban a lányok és felnőtt nők esetében;

  • terhes nőkben;

  • bizonyos gyógyszerek, például a kortizon szedése esetén.

További rizikófaktor lehet:

  • a bőr zsíros, olajos hatóanyagokkal való ápolása, bizonyos kozmetikumok használata;

  • ha másnak már volt akneja a családban;

  • a bőr dörzsölődése, vagy tartós nyomása például telefon, mobil telefon, bukósisak, szoros inggallér vagy hátizsák által.

A hormonális változások vagy a családi hajlam nem elkerülhető tényező, ám megfelelő bőrápolással sokat tehet az akne ellen.

Lapozzon! A pattanásos, zsíros, acnés bőr kezelése

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Módosítva: 2019.10.28 02:11, Megjelenés: 2017.03.23 13:11

CIKKAJÁNLÓ

 COVID-19-betegtörténet

COVID-19-betegtörténet

Szenvedtem, pocsékul éreztem magam, még úgy is, hogy nem voltak fulladásos tüneteim.

Inkontinencia?

Inkontinencia?

Kattintson, rendeljen most ingyenes postázással termékmintát a TENA Lady termékeiből.

Hüvelyszárazság

Hüvelyszárazság

Gyakran már a szülést követően, akár néhány napon belül is jelentkezhet.

A pikkelysömör a szívnek is árt

A pikkelysömörben (psoriasis) szenvedő betegek nem csak bőrtünetektől szenvednek. A gyulladásos folyamatok az egész szervezetet érintik, és növelik a...

Bőrbiopszia - Mikor és hogyan történik?...

A biopszia egy olyan orvosi eljárás, amelynek során vizsgálat céljából a testből sejteket vagy szöveteket távolítanak el a betegség meghatározása,...

A pattanásos, zsíros, aknés bőr kezelése...

Az akne, amely a zsíros bőrön kialakuló pattanásokat jelenti, nagyon gyakori betegség. Kialakulásában több tényező együttesen vesz részt, ennek megfelelően...

A legjobb tippek és trükkök a szép bőr...

A leggyakoribb bőrbetegségek közé sorolható az aknés megbetegedés. Bár a tévhitek miatt a tinik betegségének tulajdonítják, nem feltétlenül csak ez...

Pattanások a háton - Mit tehetek ellene?...

A pattanások nem csupán az arcon jelentkezhetnek. Sok esetben a test többi részén, főként a háton, törzsön, vállon, mellkason, nyakon, farpofákon vagy...

Hogyan lehet eltüntetni az aknés hegeket?...

Akár a kamaszkori pattanások otthoni nyomkodásainak nyomairól, vagy a nehezen gyógyuló, erősen gyulladt aknék után maradt hegekről legyen is szó, mindenképp...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Bőrünk egészsége - teszt

Bőrünk egészsége - teszt

Infografika és videó