Az A-vitamin csökkenti a laphámsejtes bőrrák kialakulásának veszélyét is

szerző: Szegő Miklós, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos megjelent:

Csodaszer lenne az A-vitamin, már ami a bőrrák megelőzését illeti? Ez ügyben óvatosnak kell lennünk, már csak azért is, mert a bőrráknak különböző típusai vannak. Amitől mindenki retteg, az a melanoma, a bőr pigmentsejtjeiből kialakuló rosszindulatú daganat.

A Journal of Investigative Dermatology folyóiratban közölt, öt éven át tartó kutatás során a vizsgált 70 ezer résztvevő közül 566 esetben diagnosztizáltak melanomát. A kutatók megvizsgálták a résztvevők életmódját és azt is, hogy milyen vitaminokat szedtek rendszeresen. Az eredmények alapján megállapították, hogy az A-vitamin egy típusa, a retinol rendszeres szedése mintegy 40 százalékkal csökkentette a melanoma kialakulásának kockázatát. A retinol védőhatása erősebbnek bizonyult nők esetében és a napfénynek kitett testrészeken volt inkább érzékelhető.

Az ok-okozat összefüggésre azonban nem találtak pontos magyarázatot. De van egy kevésbé veszélyes bőrrák fajta, amellyel kapcsolatban szintén felmerült az A-vitamin szerepe.

Csupán az A-vitamin nem elegendő a bőr teljes védelméhez

Egy új tanulmány szerint mintegy 125 000 amerikai beteg vizsgálata kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik a legtöbb A-vitamint fogyasztották, mintegy 15%-kal csökkent a laphámsejtes bőrrák kockázata. (75 ezer nő és 50 ezer férfi vett benne részt). Az általuk fogyasztott A-vitamin nagy része ételekből származik.A laphámsejtes rák (spinalióma) a basalióma után a második leggyakoribb bőrrák, amely a felhámból indul ki. Megelőző állapota az aktinikus keratózis (keratosis solaris), a megjelenési formája a vörös vagy barnás színű durva bőr a legtöbbször az intenzív UV sugárzásnak kitett bőrfelületeken. Az aktinikus keratózisból gyakran alakul ki laphámsejtes rák: a bőrelváltozás kiterjedtebbé válik és elszarusodik.

"Ezek a megállapítások csak egy újabb okot jelentenek az egészséges étrendhez gyümölcsökkel és zöldségekkel. A növényi eredetű A-vitamin ugyanis biztonságos" - mondta Eunyoung Cho, a tanulmány vezető szerzője, aki dermatológiai és epidemiológiai docens a Brown Egyetemen. Az A-vitamin egészséges táplálékforrásai közé tartozik az édes burgonya, a sárgadinnye, a sárgarépa, a fekete szemű borsó, az édes piros paprika, a brokkoli, a spenót, a tejtermékek, a hal és a hús, és különösen a máj. Cho professzor viszont arra figyelmeztet, hogy a felnőtteknek nem lenne szabad napi 10 000 nemzetközi egység “előre elkészített” A-vitamint fogyasztaniuk. Az étrendkiegészítőkből és egyes állati élelmiszerekből fabrikált vitamin túladagolása ugyanis növeli az osteoporosis és a csípőtörések kockázatát.

A 125 ezer megvizsgált ember közül 4 ezernek volt laphámsejtes bőrrákja 25 év folyamán. Az átlagos A-vitamin bevitelük 4000 nemzetközi egység volt, a maximális pedig – amelyben fő szerepet játszottak a szintetikus úton gyártott vitaminok is – felment napi 21.000 NE-re is. Ez azonban nem járt magasabb védekezőképességgel. Dr. Desiree Ratner, a Bőrrák Alapítvány szóvivője úgy kommentálta a tanulmányt, hogy nyáron mindenképpen szükség van külön napvédő szerekre is. Noha ez a tanulmány ígéretesnek tűnik és kiderült belőle, hogy a megfelő mennyiségű A-vitamin valóban csökkentette a laphámsejtes bőrrákot, de csupán az A-vitamin nem elegendő a bőr teljes védelméhez – tette hozzá egy híres NewYorki bőrgyógyász.

Tovább A melanoma és tünetei, felismerése

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szegő Miklós, fordító; medicalxpress.com, wellandfit.hu

Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.