Bőrrák: elengedhetetlen az önvizsgálat! - Mutatjuk, hogyan végezze

Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító, Lektorálta:
Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász

A bőrrák az egyik leggyakoribb daganattípus. Szinte mindegyik fajtája hatékonyan kezelhető, amennyiben időben felismerik, ezért az önvizsgálatnak óriási szerepe van a betegség gyógyítása szempontjából.

Rendszeresen végzett bőrvizsgálattal a legtöbb bőrrák időben felismerhető. Az orvosi ellenőrzés vagy a gyakori önvizsgálat is megfelelő módszer a bőr kóros elváltozásainak korai felismeréséhez. Éppen ezért ajánlott legalább negyedévente egyszer önvizsgálatot végezni. Erre a legmegfelelőbb a fürdés vagy zuhanyzás utáni idő egy jól megvilágított helyiségben, egész alakos tükör előtt.

Rosszindulatú bőrdaganatok

Nagy ellentmondás húzódik aközött, hogy sokan éppen az egészségesség szimbólumának tartják az állandó barnaságot, holott groteszk módon ezzel - a túlzott napozással és szoláriumozással - éppen a súlyos betegségek kialakulásának nőhet a kockázata.

Bőrrák: rosszindulatú bőrdaganatok

Használjon kézitükröt a nehezen látható területek (pl. a comb hátulja) vizsgálatához. Kérje meg valamelyik családtagját vagy barátját, hogy segítsen az Ön számára nem látható területek (pl. hát, fejtető) átnézésében.

Az első önellenőrzés során szánjon elegendő időt arra, hogy alaposan megfigyelje mindenhol a bőrét. Jegyezzen meg minden anyajegyet, szeplőt, elváltozást a bőrén, hogy később észrevegye ezek változását! Ha rendszeresen ellenőrzi a bőrét, észre fogja venni a szokatlan elváltozásokat.

A tükrös önvizsgálat mellett készítsen 3-6 havonta fényképeket a test különböző részeiről, melyek összehasonlításával még hamarabb fel tudja ismerni az új vagy változó bőrtüneteket, így még hatékonyabbá tudja tenni az önvizsgálatot. Mutassa meg orvosának az anyajegyet, vagy egyéb bőrelváltozást, ami aggasztja.

Az anyajegy önvizsgálathoz kövesse az alábbi lépéseket

Álljon szembe a tükörrel, vizsgálja meg az arcát, füleit, nyakát, mellkasát és hasát. Nőknek fontos a mellek alatti terület átvizsgálása is.

Még mindig szemben állva a tükörrel, nézze át a hónaljait, és a karja mindkét oldalát! Ezután nézze meg a kézfejét, tenyerét és az ujjai közötti területet, és a körmeit.

Üljön le, és vizsgálja át a combjai és lábszárai elülső részét, a lábfejeit, a lábujjak közötti területeket és a körmöket.

Még mindig ülve, egy kézitükör segítségével vizsgálja át a combja, lábszára hátsó felületét.

A kézitükröt használva vizsgálja át a derekát, csípőjét, fenekét, a nemi szervek területét, valamint a nyak és fülek hátsó területét!

Ha úgy könnyebb, üljön a nagy tükörnek háttal, és így vizsgálja magát, használjon fésűt vagy hajszárítót a haj szétválasztásához, hogy jobban lássa a fejbőrt.

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
cancer.org
Lektorálta: Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász

Módosítva: 2020.08.17 05:21, Megjelenés: 2017.07.20 14:15

CIKKAJÁNLÓ

 COVID-19

COVID-19

Egyszer majd szezonálissá vál- hat, addig azonban folyamato- san, egész évben terjedni fog.

Készülj fel a második hullámra!

Készülj fel a második hullámra!

Az elővigyázatosság szerves részét képezi a kézmosás és a kézfertőtlenítés.

Rákelőző állapot a bőrön: a Paget-kór...

A bőr Paget-kórja az obligát rákelőző állapotok közé tartozik, amely azt jelenti, hogy olyan rosszindulatú állapotról van szó, amely spontán visszafejlődési...

Mennyire veszélyes a szolárium?

Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának...

A vazelin mint a bőrápolás egyszerű,...

A bőrünk a test legnagyobb szerve, ami fontos védelmi funkciót tölt be életünk során. A védelmi funkció biztosítása és a bőrt érő sok külső hatás...

Ellenőriztesse rendszeresen anyajegyeit!...

A ma 40-50 éves generációban szakértők szerint igen magas a bőrrák és más bőrdaganatok kialakulásának kockázata.

Az ekcéma az egyik legkellemetlenebb bőrbetegség...

Az ekcéma az egyik leggyakoribb és legkínzóbb bőrbetegség, ami nemcsak hazánkban, hanem a világon vezető kórság. A világ népességének legalább a...

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről...

A közönséges anyajegyek a hétköznapi ember számára nem különíthetők el sem az úgynevezett atípusos anyajegyektől, sem magától a kialakult bőrráktól,...

Fehér bőrrák - Vírusok is szerepet játszhatnak...

A nem pigmentsejtekből álló, klinikailag fehér bőrrák kialakulásában feltehetően vírusok is szerepet játszanak, egész pontosan a humán papillomavírus...

A bőrrák veszélyeire figyelmeztet Hugh...

Egy példa arra, hogy mi történik, ha nem használsz naptejet - ezzel a figyelemfelkeltő mondattal töltött fel magáról képet Hugh Jackman a legnépszerűbb...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó