Az UV-sugárzás káros hatásai

Dr. Gál Mónika
Szerző: WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
szakorvos

Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy mindig legyünk felkészültek és elővigyázatosak már tavasszal is, mert a leégés mellett akár súlyosabb következményei is lehetnek egy kellemes strandolásnak.

A napfény egy elektromágneses energia, melyet a nap és a többi csillag bocsát ki, ezért helyesebb a kozmikus sugárzás elnevezés. A napfénynek csak egy meghatározott, 100 és 400 nanométer közé eső, hullámtartománya az UV (ultraviola) sugárzás, mely a szemnek láthatatlan. Az UV-sugárzást szokás tovább bontani UV-C, UV-B és UV-A sugártartományokra.

Az UV-sugárzás élő szervezetre kifejtett hatása

  • Az UV-C sugarak normál esetben elnyelődnek az atmoszférában és az ózonrétegben, azonban az elvékonyodott ózonréteg területén elérheti a földfelszínt. Ezeken a helyeken számolni kell biológiai hatásaival, mely a bőr gyulladását, késői pigmentálódását, a bőr felső rétegének megvastagodását okozhatja, illetve erősen irritálja a szemet.
  • Az UV-B képes kiváltani az UV-C fent említett hatásait, emellett felelős a fény okozta rákképződést okozó hatásokért (carcinogenezis), valamint a fény immunrendszert gátló hatásaiért (fotoimmunoszuppresszió). Ez a tartomány kell azonban a D-vitamin szintéziséhez is. A természetes napfénynek mindössze 1/15-öd része UV-B.
  • Az UV-A sugarak 500-1000-szeres intenzitással vannak jelen. A legfontosabb biológiai hatásai a bőr azonnali barnulása, a meglévő pigment tartalom sötétedése. Az UV-A szintén bőrpírt, gyulladást kelt (erythema), de ellentétben az UV-B-vel ez csak több nap után jelentkezik. Szintén van rákkeltő hatása.

Ezen sugarak a bőrben és a szemben nyelődnek el, ott fejtik ki hatásaikat, mely hatások lehetnek azonnali vagy késői megjelenésűek.

Minden bőrtípusra másképp hat

Az azonnali reakciók toxikus, azaz direkt károsodáson alapulnak általában, ilyen az akut napégés vagy a fototoxikus reakciók. Utóbbi esetekben valamilyen fényérzékenyítő hatású anyag kerül a bőrre vagy a beteg által szedett valamelyik gyógyszer fokozza a bőr fényérzékenységét. Ezen korai reakciók kialakulásának mértéke nagyban függ attól, hogy az egyén melyik bőrtípusba sorolható.

Sok esetben az azonnali fény okozta reakciók hátterében allergia vagy túlérzékenység áll. Vannak, akiknél csalánkiütések jelentkeznek a napfény hatására (urticaria solare), vagy valamely bőrre, ill. bőrbe került anyaggal szembeni allergia a fénynek kitett helyeken ekcémás tüneteket okoz (fotokontakt allergia).

Meg kell említeni a korai reakciók között az örökölt enzimzavaron alapuló porfíriákat is, melyek tüneteként apró hólyagok, sebek alakulnak ki a beteg bőrén.

A fény késői, krónikus hatásai közül a bőr idő előtti öregedése, pigmentfoltok képződése, a különböző bőrrákok (basalioma, spinalioma, melanoma) képződése a legjelentősebb. A bőr elrákosodásának, daganatok kialakulásának (carcinogenezis) alapja a fény okozta maradandó DNS- és RNS-károsodás, az ún. mutációk kialakulása a sejtmagban.

Mindezek mellett sok meglévő bőrbetegséget ronthat a fényhatás. Ezek például egyes autoimmun betegségek vagy a rosacea (apró hajszálerek az orron és az orr környékén).

UV-sugarakat kibocsáthatnak mesterséges, terápiás célzattal kifejlesztett UV-lámpák is például a pikkelysömör kezelésében. Ezek alkalmazásakor az UV-B és UV-A tartomány szárító, hámlasztó, antibakteriális, antivirális, immunszuppresszív stb. hatásait használjuk ki.

Fontos tudni!

Sokan elfelejtik, hogy egy ködös, felhős napon is le lehet égni. Az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka átjut a felhőkön. Az ultraibolya sugárzás visszatükröződik a hóról, a jégről, a homokról, a vízről, így ezek is ugyan olyan súlyosan le tudják égetni a bőrt, mint a napfény.

Megfelelő védelem már tavasztól

Az azonnali, még inkább a fentebb említett késői hatások kivédése miatt igen fontos a megfelelő fényvédelem, különösen az érzékenyebb, fehér bőrűeken, illetve a gyerekeken.

A védekezés lehet mechanikai, azaz megfelelő ruházat, kalap, UV-szűrős napszemüveg viselése. Emellett igen nagy választékban hozzáférhetőek a különböző fényvédőkrémek. Ezeken SPF (Sun Protective Factor) jelölés után álló szám jelzi a fényvédő faktor számát UV-B tartományban, valamint egy + jel, hogy UV-A tartományban is véd. A ma kapható fényvédőkön 50-es faktorszám jelzi a legmagasabb védőfaktort (ennél magasabb szám feltüntetése ma már nem engedélyezett a gyártók számára).

A bőrtípusok osztályozása

Bőrtípus Bőrszín Napfény hatására adott válasz
1. típus Halvány, világos bőr Mindig leég, sosem barnul
2. típus Világos bőr Könnyen leég, minimálisan barnul
3. típus Világos bőr Minimálisan ég le, lassan barnul
4. típus Enyhén barna vagy kreol bőr Minimálisan ég le, könnyen barnul
5. típus Barna bőr Ritkán ég le, könnyen és mélyen barnul
6. típus Sötétbarna vagy fekete Ritkán ég le, mindig lebarnul és nagyon pigmentált

A legjobb készítményeket a nagy fotostabilitás, a vízállóság, nagy tapadóképesség miatt elegendő naponta egyszer alkalmazni. Rendelkezésre állnak kozmetikailag jól tolerálható, emellett irritáló és allergizáló hatóanyagoktól mentes, gyakran színezett, alapozóként is funkcionáló készítmények.

Mivel az ember az élete folyamán begyűjtött fényerősség akár 80 százalékát is 18 éves kora előtt kapja, valamint amiatt, hogy a gyermekek bőre vékonyabb, a dinamikus növekedési állapot miatt érzékenyebb, rájuk még fokozottabban figyeljünk. A fényvédelmet minden életkorban kezdjük el már tavasszal. Akinél pedig megváltozott, felerősödött fényérzékenység tapasztalható, jelentkezzen szakorvosnál ennek kivizsgálása céljából.

Olvasson tovább! Bőrvédelem piciknek - Milyen fényvédő készítményt válasszunk csecsemőknek, kisgyerekeknek?

Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász

Módosítva: 2020.08.07 14:35, Megjelenés: 2017.07.05 18:56

CIKKAJÁNLÓ

 Fogfájás

Fogfájás

Ha a fájdalom tartóssá válik, elkerülhetetlen a fogorvos felkeresése.

Körömgombától szenved?

Körömgombától szenved?

Néhány hajlamosító tényező még inkább elősegíti a gomba megtelepedését.

A vazelin mint a bőrápolás egyszerű,...

A bőrünk a test legnagyobb szerve, ami fontos védelmi funkciót tölt be életünk során. A védelmi funkció biztosítása és a bőrt érő sok külső hatás...

Mire utal a naptej faktorszáma?

A bőr rendelkezik saját védelmi rendszerrel, mely a napsugárzás káros hatásaival szembeni védelmet szolgálja, bizonyos ideig védi a bőrt a kivörösödéstől...

Az ekcéma az egyik legkellemetlenebb bőrbetegség...

Az ekcéma az egyik leggyakoribb és legkínzóbb bőrbetegség, ami nemcsak hazánkban, hanem a világon vezető kórság. A világ népességének legalább a...

Megfelelő a napszemüvegem? - A szakértő...

Van egy napszemüvegem, már elég régi. Megnézettem egy optikában, hogy mekkora UV-szűréssel rendelkezik. Az egyik lencse 385, a másik 390. Oldalfény ellen...

Milyen napvédő terméket válasszunk?

A hőmérséklet globális emelkedésével évről évre fokozódik a bőrrák kockázata is. A megfelelő napvédelemmel, napvédő szerek használatával elkerülhető...

Az UV sugárzás rontja a lupus tüneteit...

A szisztémás lupus az egész szervezetet érintő autoimmun betegség. A betegek jelentős hányada fényérzékeny, az ultraviola sugarak 40-70 százalékuknál...

Veszélyes napsugarak

Vannak emberek, akik egyáltalán nem tartózkodhatnak a napon. A fényallergiában szenvedők arra kényszerülnek, hogy életüket árnyékban, a napsugaraktól...

Szemünk védelme érdekében

Az UV sugárzás hatalmas veszélyt jelent szemünkre. Szürkehályogot, makuladegenerációt (az éleslátást érintő elváltozás), valamint a szem körüli...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó