Mit sportoljon az asztmás gyermek?

Budai Allergiaközpont
megjelent:

Az asztmától szenvedő gyermekek számára különösen nagy odafigyelést igényel a megfelelő sportág kiválasztása, illetve annak végrehajtása. Az iskola kezdetével sok szülő teszi fel magának a kérdést: mit, hol és hogyan sportoljon a gyermek?

Az egészséges életmód része az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás. Az elhízás népbetegség, mely egyre terjed a fiatalabb korosztály körében is, számos komoly szövődményt vonva maga után, mint a cukorbetegség, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri panaszok. A Pediatrics folyóiratban korábban közölt, amerikai kutatóorvosok által 1988-2005 között végzett kutatási eredmények arról számolnak be, hogy az elhízott asztmás gyermekek körében nehezebb a betegség kontrollálása.

A fizikai terhelés hatására fokozottan jelentkező rohamok pedig tovább csökkentik a túlsúlyos beteg sportolási kedvét, így növelve az elhízás kockázatát. A sportolás az ő esetükben így különös jelentőséggel bír, egyrészt megakadályozza a túlsúly kialakulását, vagyis lehetővé teszi a betegség könnyebb kontrollálását, másrészt segít a plusz kilók leadásában, ezáltal a betegség javulásában.

Hazánkban közel 200.000 ember szenved asztmában, és minden évben ez a szám közel 18.000-rel nő. Kiemelkedő az asztmás gyermekek számának gyors növekedése. Hazánkban jelenleg a gyermekek 5-8 százaléka asztmás. Az iskolai hiányzások egyik leggyakoribb oka a gyermekkori asztma.

"Sportolhatnak, és kell is, hogy sportoljanak!"

A világ egyik vezető gyógyszergyártó cége által hazánkban készült 2006-os felmérés tapasztalatait erősítette a Magyarországi Krónikus Légúti Beteg Gyermekek Sport Egyesületének elnöke, Zempléni János is. A kutatás adatai szerint, bár a mai terápiás lehetőségek mellett az asztmás gyermekek sportolhatnak, és kell is, hogy mozogjanak, mégis gyakori eset az öltözőben kuporgó asztmás kisgyermek, aki kimarad a tornaórák és a mozgás közös élményéből - többnyire indokolatlanul.

Az asztma kezelési lehetőségei

A legtöbb asztmás beteg esetén a gyógyszerek kombinációban biztosítják a hosszú távú tünetmentességet és a rohamoldást. Orvosa segít Önnek eldönteni, hogy az Ön esetében a kor és a betegség súlyossága függvényében melyik kezelési lehetőség a legmegfelelőbb.
Az asztma kezelési lehetőségei

A tanárok felkészületlenek a témában

A vizsgálatból az is kiderül, hogy a megkérdezett általános iskolai testnevelő tanárok nagy része nem kapott külön oktatást az asztmás betegséggel kapcsolatban, de többségük szívesen fogadna új ismereteket az asztmás gyermekek sport-neveléséről.

Zempléni János elmondta, az asztmás betegek esetében a lényeg a fokozatosság. Az általuk szervezett sportolási lehetőségek között egyaránt szerepel uszodai, tornatermi program, épp úgy, mint sziklamászás. Aki pár éve még csak a labdát gurította, az ma rendszeresen kosárlabdázik.

Mindehhez elengedhetetlen a fokozatosság mellett a beteggel elfogadtatni saját állapotát, begyakorolni a szükséges gyógyszerek, inhalátor megfelelő alkalmazását, illetve szakorvossal együttműködve folyamatosan kontrollálni a betegséget.

Több odafigyelést igényel

Az asztmás beteg esetében egyaránt figyelembe kell vennünk a fizikai aktivitás hatására jelentkező rohamok lehetőségét és a por, parlagfű, egyéb allergének hatására fellépő nehézlégzés kockázatát. Megfelelő kontroll, egyénre szabott gyógykezelés és a belégző készülékek helyes használata mellett azonban nyugodtan sportolhat a beteg. A testmozgás nem csak a már említett túlsúly elkerülésében segít, de hatására nő az állóképesség, javulnak a légzésfunkciós értékek.

A kevesebb futást igénylő sportot javasolják

Dr. Hídvégi Edit gyermektüdőgyógyász elmondta, az asztmás gyermekek számára elsősorban az úszás ajánlott, azonban fontos, hogy ne legyen sok fertőtlenítőszer (klór) a vízben, mert az is nehézlégzést okozhat. Javasoltak az olyan sportok, melyek nem kívánnak sok futást - inkább statikus sportágak - pl. vívás, evezés, vitorlázás, asztalitenisz, de lehet magasugrás, távolugrás, kalapácsvetés, judo, súlyemelés is.

Kézilabda kapusunk van, aki asztmás, de röplabdázni is lehet! Lovagolhat, aki nem lószőr allergiás. A sportlövészet szintén űzhető, a kerékpározás – különösen magas pollenkoncentráció esetén – megfontolandó.

A rendszeres sport tehát olyasvalami, amitől semmiképp nem szabad tiltanunk a beteget, támogatnunk, segítenünk kell az érdeklődésének és fizikai képességeinek megfelelő sportág kiválasztásában.

(Budai Allergiaközpont)

Cikkajánló

Allergia vagy nátha? - Az allergia tünetei

Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
Allergia
Mikor gyanakodjunk egyszerű nátha helyett allergiára? - a kérdés néha nem is egyértelmű. Cikkünkből megtudhatja, melyek az allergia tünetei, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell kikezelnünk, vagy allergológussal érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Brugós László
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.