Horkolás - Komoly betegség tünete is lehet

Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító, Lektorálta:
Dr. Jóna Angelika

A horkolás igazi rémálom lehet mind a horkoló, mind pedig az örökké kialvatlan párja számára. Egy kutatás szerint azonban nemcsak a kapcsolatokra veszélyes, hanem sokkal komolyabb egészségügyi kockázatot jelenthet, mint azt eddig gondoltuk.

A téma cikkei
2/1 A horkolás: komoly betegség tünete is lehet
2/2 A horkolás kezelése

Sajnos a horkolás nem az a dolog, amiről beszámolnánk az orvosunknak. Azonban mikor többször is felébredünk miatta, vagy már a légzésünket is zavarja, az komoly problémára utal.

Legtöbbször a tartós horkolás az egyik jele az alvási apnoenak, amely során a beteg légzése többször is leáll alvás közben, és akár százszor is felébredhet emiatt egy éjszaka alatt, anélkül, hogy emlékezne rá. Többek között ezért is van, hogy a sokat horkolók reggel kialvatlannak érzik magukat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendszeresen horkolónak alvási apnoéja van, ez a betegség a horkolók körülbelül 50-60 százalékánál fordul elő.

A horkoló hang akkor jelentkezik, amikor a levegő a szájból vagy az orrból a tüdő felé áramolva a járatok valamiféle dugulása vagy elkeskenyedése miatt vibrál. Minél inkább blokkolt a levegő útja, annál jobban kell a testnek dolgoznia, mely megterhelheti a szívet. Ezért is van, hogy idővel a horkolás magas vérnyomáshoz vezethet.

A hangosan horkolóknak 40 százalékkal nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására, mint azoknak, akik nem horkolnak. 34 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy szívinfarktust kapnak és 67 százalékkal nagyobb az esélyük a stroke-ra.

Olvasson tovább! Életveszélyes helyzetek, amikor minden perc számít - Stroke és szívinfarktus

Idővel csak rosszabbodik a horkolás

A horkolás az életkorral egyre rosszabbodik, és a közvélekedéssel ellentétben ugyanakkora az előfordulási aránya a nők körében, mint a férfiaknál. A menopauza és a testsúlynövekedés mind növelik a kockázati tényezőket. A testsúly növekedésével megvastagodnak a légjáratok, így akadályozva az oxigén áramlását.

Noha egyre több szó esik az alvási apnoe tüneteiről és veszélyeiről, még mindig nagyon sokan alulbecsülik azt.

A háziorvosok általában nem kérdeznek rá a beteg alvásminőségére, a betegek pedig nem beszélnek róla, csak akkor, mikor már a kapcsolatuk is veszélyben van miatta.

Hogyan előzhető meg a horkolás?

Csökkenthető a horkolás erőssége, ha elkerüli a nehéz vacsorákat, nyugtató hatású antihisztaminokat és alkoholos italokat lefekvés előtt.

Segít, ha nem a hátán, hanem az oldalán alszik, illetve azonnal kezeli az allergiás és megfázásos betegségeket, melyek nehezítik a légzést, erősítik a horkolást. Figyeljen oda arra, hogy megtartsa az ideális testsúlyát!

Olvasson tovább! Horkolás, nappali fáradékonyság - Van megoldás!

Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
Newsweek
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika

Módosítva: 2019.11.28 14:35, Megjelenés: 2018.02.21 18:56

CIKKAJÁNLÓ

 Influenza

Influenza

Milyen tünetekkel jár az influenza? Hogyan kell kezelni? Milyen szövődményei lehetnek?

A hurutos köhögés

A hurutos köhögés

Mikor beszélünk hurutos köhögésről? Mit tehetünk a tünetek enyhítéséért?

COVID-19 kisokos

COVID-19 kisokos

Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.

Énekeljen, hogy megszabaduljon a horkolástól!...

Egy kutatás szerint, a rendszeres énekórák nemcsak a tiszta hangzás elérésében segítenek, de a hangképzés, énektechnika fejlesztésével a horkolás...

A horkolás az agyvérzés rizikófaktora?...

Az egyszerű alvási apnoéban (alvás alatti légzéskimaradásban) szenvedő emberek esetében nagyobb rizikója lehet a csendes agyvérzésnek, illetve az agy...

Nem csak a férfiak problémája: a horkolás...

Kezeletlen esetben a horkolás férfiaknál szív- és érrendszeri betegségek, impotencia előidézője lehet. Spanyol kutatók vizsgálatai arra hívták fel...

Harc a horkolás ellen - Milyen gyógyszertári...

Szinte minden embert érint valamilyen formában a horkolás. Habár hajlamosak vagyunk úgy hinni, hogy a horkolás csak egy idegesítő zaj, fontos tudni, hogy...

Horkolás, nappali fáradékonyság - Van...

A horkolás nem tűnik igazán orvosi problémának, pedig igen komoly betegségek előidézője lehet. Ha oxigénhiányos állapottal párosul, jelentősen megnöveli...

Miért horkolunk?

A horkolást a felső légút falainak és egyes részeinek rezonálása okozza. Ez leggyakrabban a lágyszájpad, illetve a nyelvcsap rezgéséhez köthető, de...

Alváslabor nyílt a Szent János Kórházban...

Az intézmény csecsemő- és gyermekosztályán szakmai csoport bevonásával vizsgálják a gyerekek alvási zavarai mögött meghúzódó okokat.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Szív- és érrendszeri teszt

Szív- és érrendszeri teszt