GFR (glomeruláris filtrációs ráta) - Mit jelez a laborleletben?

Dr. Ujj Zsófia Ágnes
szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus - WEBBeteg
frissítve:

A GFR a vesék működését jellemző paraméter, amely megadja a vesén átszűrődő folyadék mennyiségét, térfogatát. Értékét a vérből vett minta alapján kalkulálják, a vizeletkoncentráció és -áramlás, illetve a vérplazma-koncentráció megadása alapján.

GFR-normálérték

Vizsgálati anyag: vérszérum
Normálértéke: >90 ml/p/1,73m2

Fontos tudni, hogy a GFR értéke életkortól, nemtől és a vizsgálati módszertől is függ, ezért az eredmény mindig egyénileg értékelendő.

A kapott GFR-t a veseműködést szintén jelző urea- és kreatininértékekkel együtt kell értékelni. Mivel a GFR szintje hamarabb jelzi a veseműködés zavarait, így hatékonyabb a vesebetegségek diagnózisának megállapításánál a szérum kreatinin mérésénél.

Értékét vesebetegségek gyanúja esetén, ismert veseproblémák fennállásakor (a beteg állapotának nyomon követése céljából), valamint cukorbetegeknél is rendszeresen ellenőrzik.

Alapvetően a GFR szintjének meghatározása összetett orvosi beavatkozást igényel, ezért gyakrabban alkalmazzák a könnyen kiszámítható becsült glomerulus filtrációs rátát (eGFR). Az eGFR értéke a szérum kreatininszintjéből, valamint a testfelszínből számolható.

Mikor lehet alacsony a GFR-szint?

A normál értéknél alacsonyabb GFR-érték beszűkült veseműködésre utal, hiszen a vese károsodásával párhuzamosan a vese szűrési funkciója is romlik. Ezzel egyidőben a vérben megnő a kreatinin és a különféle méreganyagok szintje.

A krónikus vesebetegség stádiumai részben a GFR-érték alapján kerülnek megadásra, illetve ismerete nélkülözhetetlen a krónikus vesebeteg, vagy vesetranszplantált beteg állapotának, állapotromlásának követésére.

Hevenyen kialakuló veseelégtelenség, vesebetegség hatására is csökken értéke, emellett időskorban, folyadékhiány vagy kiszáradás esetén, sokszor májbetegséghez vagy szeptikus állapothoz társultan, súlyos betegségek esetén érintett vesefunkció romlását is jelzi.

A krónikus vesebetegség stádiumai GFR alapján

  1. stádium: ≥90 - vesekárosodás normál vagy magas GFR-rel
  2. stádium: 60-89 - enyhe csökkenés az GFR-ben
  3. stádium: 30-59- mérsékelt csökkenés az GFR-ben
  4. stádium: 15-29 - súlyos csökkenés az GFR-ben
  5. stádium: <15 - veseelégtelenség

Abban az esetben, amikor a GFR szintje 60 ml/min alá kerül, mindenképpen nefrológus szakorvoshoz kell fordulni, aki a beteg állapotának megfelelő kezelést kezdeményezheti. Amennyiben a terápia nem tudja a GFR-szint további csökkenését megakadályozni, a beteg számára művesekezelést (dialízis) vagy vesetranszplantációt javasol a kezelőorvos.

Ha a mért GFR-érték 15 ml/min alatti, az azt jelenti, hogy a beteg számára elkerülhetetlen a vesepótló kezelés.

Mikor lehet magasabb a szintje?

Korai veseelégtelenségben előfordulhat a GFR-érték növekedése is, amely arra enged következtetni, hogy a vesék nehezebben működnek. Emellett terhesség esetén is növekszik az értéke.

Mire kell figyelni a vizsgálat előtt?

Mivel számos tényező befolyásolhatja a mért értéket, ezért a mintavétel előtt törekedni kell rá, hogy a szervezet lehetőség szerint egyensúlyi állapotban legyen (pl. kerülendő a kiszáradás, a fokozott fizikai igénybevétel, az intenzív sport).

Kapcsolódó A becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR) fogalma és jelentősége

Laborvizsgálatoknál előforduló gyakori kifejezések

AP, ALP (alkalikus foszfatáz) | Bi (bilirubin)| Bazofil granulocita | CK, CK-MB (kreatin-kináz, kreatin-kináz-MB)| cTnI (kardiális Troponin I) | CRP (C-reaktív fehérje) | Eozinofil granulocita | FVS (fehérvérsejt) | Glükóz (vércukor) | Hgb (hemoglobin) | Htc (hematokrit) | Húgysav | Kalcium | Kreatinin | Káliumion | Kloridion | Limfocita | Monocita | Neutrofil granulocita | THR (trombocita) | Urea (karbamid) | VVT (vörösvértest) | We (vörösvértest-süllyedés) | GGT (gamma-glutamil transzferáz) | Koleszterin | Nátrium | FSH – A folliculus-stimuláló hormon | GOT - glutamát-oxálacetát transzamináz | GPT - glutamát-piruvát-transzamináz | MPV | RDW | Retikulocitaszám | Triglicerid | TSH – Thyreoidea stimuláló hormon

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.