Évente akár hússzal több szervátültetés várható a keresztdonációval

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Már nem csak családtagnak vagy szoros érzelmi kapcsolatban álló személynek, például barátnak, társnak, távoli rokonnak adhatunk szervet, a keresztdonációt lehetővé tevő új szabályozás értelmében, ha a felajánlott szerv nem megfelelő a betegnek, úgymond cserélhetnek szervet egy olyan donor-beteg párossal, akinél szintén fennáll ez a probléma.

Az élő donációk száma az elmúlt 2-3 évben rohamosan megnőtt, a veseátültetések közel 20 százaléka már így, azaz többek között genetikai rokon adományozásából történik. 2013-ban 40 élődonoros veseátültetés volt hazánkban - mondta a WEBBeteg.hu portál kérdésére Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Iroda igazgatója.

Az élődonoros átültetésnek a vese vonatkozásában jobbak az eredményei, mintha elhunytból származna az adott szerv. Igen rövid idő alatt megtörténik az átültetés, amely előzetesen tervezhető, az egyik műtőben van a donáció (az átültetésre felajánlott szerv kivétele), a másikban pedig a transzplantáció. A beavatkozás ebben az esetben néhány óra.

A szabályok szerint szervet, illetve szövetet cselekvőképes személy abban az esetben
adományozhat, ha a donor és a szervátültetésre váró beteg (recipiens) között genetikai kapcsolat van - egyeneságbeli rokon, testvér, egyeneságbeli rokonának a testvére, stb. Kivételesen esetben - mint például a debreceni fiatalember vesefelajánlása a beteg barátjának - az együttes kérelmet megvizsgálja a kórházi etikai bizottság. Amennyiben meggyőződtek arról, hogy a donor és beteg között bizonyítottan szoros érzelmi kapcsolat áll fenn, és az adományozás ellenérték nélkül, valamint kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen történt, akkor létrejöhet a szervadományozás.

Mihály Sándor ezzel kapcsolatban elmondta: a szabályozásban leírt kivételes eset döntően házastársi és élettársi viszonyt jelent, de van lehetőség, és láthatóan példa is arra, hogy barátok adjanak szervet, főként vesét. Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem genetikai rokonok esetében az etikai bizottság döntését segíti, ha a szoros kapcsolat hosszú évek óta fennáll, például több éve együtt él egy pár, vagy éppen gyerekkori barátságról van szó.

Vese anatómiája

Fél év és új vesét kaphat a beteg

Tudjuk, miről van szó?

A Transzplantációs Alapítvány rendszeresen szervez tájékoztató előadásokat az élődonációról laikusoknak, donáció előtt álló családtagoknak és szakmabelieknek egyaránt. Fontos cél, hogy érthetően ismertessék a transzplantáció fogalmát és jelentőségét, eloszlassák a szervátültetésről a társadalomban élő misztikumot.

A felajánlás mindig kötődik a szükséglethez. Amennyiben kiderül, hogy a családban, a rokonok között, a baráti társaságban van egy végstádiumú vesebeteg, akinél transzplantáció hiányában jelenleg művesekezelés történik, akkor jöhet szóba a felajánlás.

A donornál elvárás, hogy egészséges legyen. Az a kockázat, amit a donációs oldalon felvállalunk, nem lehet nagyobb, mint a várható nyereség a transzplantációnál – hangsúlyozza az igazgató.

"A kockázat az élő vesedonáció esetében körülbelül annyi, mint két évig autót vezetni, kitéve magunkat a közúti baleseteknek."

A betegnél közben elindul a transzplantációs várólistára való felvételt megelőző kivizsgálás. Specialitás a vizsgálatok között a DNS alapú, vérből történő HLA szövettipizálás, amely meghatározza a recipiens immunológiai térképét. Hat tulajdonságot vizsgálnak, azt keresik, mennyi egyezés lesz a donor és a recipiens között. A keresztpróba azt igazolja előzetesen, hogy ha beültetjük a vesét, kilökődik-e az adott szerv. Ez hívja életre a keresztdonáció szükségletét.

Új lehetőség a keresztdonáció

Kiderülhet, hogy az egyik párnál vércsoport inkompatibilitás áll fenn, beültetés esetén kilökődne a szerv. Ilyenkor keresni kell egy másik párt, akinél szintén fennáll ez a probléma, azonban az egyik donor szerve alkalmas a másik pár recipiense számára és viszont – magyarázza Mihály Sándor. Ezzel a lehetőséggel mindenki kap egy új esélyt, kettővel többen kerülnek le a várólistáról. Becslések szerint évente akár 20-szal több transzplantáció várható a keresztdonációnak köszönhetően.

„Két olyan donor és recipiens pár esetében, akiknél a jóváhagyott szervátültetés nem végezhető el, de szakorvosi javaslat alapján a két szervátültetés a donor és recipiens párok cseréjével elvégezhető, a szakorvosi javaslatot kiállító és a szervátültetéseket végző egészségügyi szolgáltatónál működő etikai bizottsághoz együttesen benyújtott – közokiratba foglalt – közös kérelmükre, az etikai bizottság jóváhagyásával a két szervátültetés elvégezhető."

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.