A hererák első jelei

szerző: Ötvenentúl.hu - WEBBeteg
megjelent:

A hererák kialakulásának okait teljes körűen még nem sikerült feltárniuk a rákkutatóknak.

Nagy valószínűséggel állítható: akárcsak egy sor egyéb tumoros, illetve krónikus betegségnek, ennek kialakulására is hajlamosíthatnak a „hozott gének”, de olyan tényezők is, mint a gyerekkorban fel nem fedezett és nem kezelt rejtettheréjűség (a le nem szállt herékben hússzor nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos elváltozás), a lágyéksérv, a sorozatos heregyulladások, illetve a mumpszos eredetű heregyulladás, a korai nemi érés, illetve a heréket ért traumák, például rúgás, ütés vagy a herezacskók tartós szorítása.

Ez utóbbinál nem kell férfias viadalokra gondolni, elég, ha valaki folyamatosan szűk alsónadrágokat, illetve farmert visel, vagy rendszeresen montain bike-ozik (amikor a terepen kerekező személy heréi gyakran ütődnek a bicikli nyergéhez).

Bár a férfiak általában nem szívesen foglalkoznak a testi problémáikkal, azaz szívesen dugják a fejüket a homokba (így a nők számára ma már elfogadott és rendszeresen gyakorolt ún. önvizsgálat sincs benne legtöbbjük egészségkultúrájában), a szakorvosok nem győzik elégszer hangsúlyozni: akárcsak a női emlőrák, a hererák korai felismerésben és gyógyíthatóságában is fontos szerepe van egyes testrészeink rendszeres átvizsgálásának.

A rendszeres önvizsgálat növeli a hererák gyógyulási arányát

A hererák és tünetei

A heredaganat a daganat gyógyítás sikertörténete. Centrumban kezelve, gyógyulása kiváló. Ha a daganat a herére lokalizálódik (vagyis nincs áttét) gyógyulása közel 100%. Még azokban – az egyébként ritka – esetekben is, amikor távoli áttétek alakulnak ki, kemoterápiával a betegek 80%-a meggyógyítható.

A hererák és tünetei

A herék áttapintását, illetve tükörrel történő „szemrevételezését” havonta egyszer, leginkább meleg vizes fürdés vagy zuhanyozás után – amikor a herezacskó izomzata ellazul, s a herék jobban láthatóvá és tapinthatóvá válnak – ajánlják az urológusok, andrológusok (azaz a férfigyógyászok). Az a férfi, aki ismeri a testét, tudja, hogy a két heréje nem egyforma nagyságú, így külön-külön kell „megvizsgálnia” őket – valamelyik heregolyó hirtelen megnövekedése ugyanis az első rossz jel is lehet.

Ugyancsak fel kell figyelni arra, ha valamelyik herében vagy a mellékherék felszínén észlelhető göbösödés, keményedés, csomó jelenik meg. Ezek az elváltozások mindenképpen indokolják az urológiai kivizsgálást, még akkor is, ha nem járnak diszkomfortérzettel, érzékenységgel, fájdalommal.

Sokszor az is a rosszindulatú tumoros elváltozásra utaló jel lehet, ha a herék érzéketlenné válnak, vagy gyakran zsibbadnak. A tompa, deréktáji, alhasi vagy ágyéki fájdalmak, a szexuális vágy csökkenése vagy a véres ondó ürítése nemcsak indokolja, hanem egyenesen kötelezővé teszi, hogy minél előbb urológushoz forduljon az érintett.

Sokszor a teremtés koronája felfedez ugyan valamilyen addig nem tapasztalt eltérést a heréjében, heréjén, ám – mivel nem fáj – nem törődik vele. Márpedig csak az alapos szakorvosi kivizsgálás segíthet eldönteni, hogy az észlelt elváltozás rosszindulatú-e, illetve nem valamilyen más betegség, szervi baj – gyulladás, ciszta – okozza-e? A hererák gyógyulási statisztikái egyébként kifejezetten jók, amennyiben időben sikerül diagnosztizálni és kezelni a bajt. Ez esetben a gyógyulási arány (és esély) közel 100 százalékos.

Hogyan diagnosztizálható a betegség?

Heredaganat gyanúja esetén urológushoz kell fordulni, aki fizikális és ultrahang vizsgálattal megerősíti vagy kizárja a diagnózist. Amennyiben igazolódik a rosszindulatú daganat, vérvétel történik a tumormarkerek (AFP, HCG, LDH) szintjének megállapítására.

Fontos elvégezni a CT vizsgálatot is, hogy kiderüljön a betegnek van-e távoli áttéte. Erre a vizsgálatra gyakran csak a műtét után kerül sor. Szintén a távoli áttét megítélése miatt fontos a műtét után ismét megmérni az AFP, HCG és LDH szintet.

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg összeállítás/Ötvenentúl.hu

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
Országos Onkológiai Intézet - Dr. Bíró Krisztina, belgyógyász, klinikai onkológus
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.