Terhességi fájdalmak és panaszok

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Egyes terhességi kényelmetlenségek az első hetekben fordulnak elő, míg mások csak akkor jelentkeznek, mikor már közeledik a szülés időpontja. Sőt, vannak olyanok is, melyek a kezdetekkor jelentkeznek, elmúlnak, majd később újra felbukkannak. Mindez normális, és általában nem jelenti azt, hogy valami nincs rendben.

A mell változásai terhesség alatt

A legtöbb várandós nő már az első időszaktól érez változást a mellében. A mell mérete növekszik, amint a tejmirigyek megnagyobbodnak, a zsírszövet növekszik, ami feszessé és érzékennyé teszi a mellett a terhesség első és utolsó hónapjaiban. A vérellátás fokozódásával a bőr alatti kékes erek is láthatóvá válnak, a mellbimbó sötétebbé válik, és a kolosztrumnak nevezett sűrű folyadék is szivároghat belőle. Mindezek a változások normálisak.

  • Viselhető megfelelő támaszt nyújtó melltartót, mely pamutból, vagy más természetes anyagból készült.
  • A mellek növekedésével párhuzamosan nagyobb melltartóra kell váltani, továbbá elérhetőek terhességi vagy szoptatós melltartók is, melyek jobban támasztják a mellet, és szoptatás során is jól felhasználható.
  • A kellemetlen érzés enyhítésére használható éjszakára is melltartó.
  • Szoptatási betét alkalmazásával felfogható a mellből szivárgó előtej. Ebben az esetben azonban rendszeresen cserélni kell a betétet, hogy elkerülhető legyen a bőrirritáció.
  • A mellek tisztítására a tiszta meleg víz ajánlott, mivel a szappan használata bőrszárazságot okozhat.

Terhességi fáradtság

A növekvő baba extra energiát igényel, így a kismama könnyebben és gyakrabban fárad. A fáradtság lehet anemia (vashiányos vérszegénység) jele, mely gyakori a terhesség során. A fáradtság ellen hasznos a korábban megszokottnál több alvás, a napközbeni szundítás, továbbá a naponta végzett torna. Vérszegénység esetén a kezelőorvos tud terhesség esetén is biztonságosan alkalmazható készítményt javasolni.

Terhességi hányás

A leginkább kora terhességre jellemző hányingert a hormonális hatások okozzák, a nap bármely szakában előfordulhat, de leginkább reggel, mikor a gyomor üres.

  • Készítsen az ágya mellé kekszet vagy kétszersültet, és egyen belőle még mielőtt felkel az ágyból. Az is segít, ha a lefekvés előtt magas fehérjetartalmú vacsorát fogyaszt.
  • Két-három óránként egyen kevesebbet a napi háromszori étkezés helyett. Lassan egyen és alaposan rágjon meg minden falatot.
  • Igyon eleget a nap folyamán, de kerülje a nagy mennyiségű folyadékot egyszerre.
  • Kerülje a fűszeres, olajban sült vagy zsíros ételeket.
  • Ha zavarják a szagok, hidegen vagy szobahőmérsékleten fogyassza az ételeket.
  • Beszélje meg orvosával, szüksége van-e B6 vitaminra, vagy más kezelésre.
  • Súlyos hányás esetén forduljon orvoshoz, mivel az kiszáradást okozhat.

Vészes hányás a terhesség alatt

Gyakori vizelés

Az első trimeszterben a növekvő méh és baba nyomja a hólyagot, ami gyakori vizelési ingert okoz. Ez a harmadik trimeszterben, különösen miután a baba feje beékelődik a medencébe ismét problémát okoz.

  • Kerülje a szoros fehérneműket, nadrágokat, harisnyát!
  • Orvoshoz kell fordulni, ha a vizelet ég vagy szúr, mivel az húgyúti fertőzés jele lehet.

Terhesség alatti inkontinencia

Terhességi fejfájás

A fejfájást okozhatja feszültség, székrekedés, bizonyos esetekben preeclampsia, és a terhesség során bármikor előfordulhat. Sajnos a szokásos fájdalomcsillapítók többsége várandósság idején nem szedhető.

Alternatívaként alkalmazható jeges borogatás a homlokon vagy tarkón, illetve javasolt a pihenés csöndes, gyengén megvilágított szobában.

Esetenként terhesség ideján is alkalmazható paracetamol tartalmú gyógyszer, de erről konzultálni kell a nőgyógyásszal is. Ha a fejfájás súlyos és nem múlik, hányingerrel, kettős látással, homályos látással párosul, mindenképp orvosi segítséget kell kérni.

A terhességi toxémia

A preeclampsia, vagy terhességi toxémia a várandósokat fenyegető legsúlyosabb kórkép. Az alaptünetek: vizenyő (ödéma), magasvérnyomás (hypertonia), és fehérjevizelés (proteinuria). Ezek mellet egyéb tünetek is megjelenhetnek: fejfájás, rossz közérzet, fülzúgás, szikralátás, kettős látás, látótérkiesés, májtáji, gyomortáji fájdalom, hányinger, hányás. A legsúlyosabb formában a fő tünetekhez görcsroham társul, ami azonnali, halaszthatatlan orvosi beavatkozást igényel. A terhességi toxaemia (preeclampsia)

Ínyduzzanat és vérzés

A vérbőség és a megváltozott hormonrendszer érzékenységet, duzzanatot, vérzést okozhat az ínyben.

  • Gondozza megfelelően a fogait és ínyét, mossa és fogselymezze rendszeresen.
  • Még a terhesség korai szakaszában menjen el fogorvosi szűrésre, hogy ellenőrizze szája egészségét.

Székrekedés a terhesség alatt

A hormonok, illetve a terhességi vitamin és vaskészítmények, valamint a méh által a végbélre gyakorolt nyomás is okozhat székrekedést.

  • Fogyasszon több rostot, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, gyümölcsöket, zöldségeket!
  • Igyon naponta legalább 6-8 pohár vizet, 1-2 pohár gyümölcslevet. Hasznos a meleg folyadék is, különösen reggel.
  • Tornázzon naponta!
  • Várandósság idején a természetes hashajtók vagy székletlágyítók alkalmazásáról is fontos konzultálni a nőgyógyásszal.

Terhességi szédülés

A szédülés a terhesség középső és utolsó harmadában bármikor előfordulhat. Ennek oka, hogy a terhességi hormonként is emlegetett progeszteron kitágítja a vérereket, így a vér inkább a lábakba áramlik. Emellett a növekvő méh is több vért fog fel. Mindez csökkenti a vérnyomást, ami szédülést okozhat. A rossz étkezési szokások is okozhatnak bágyadtságot, szédülést. Mikor a vércukorszint túl alacsony, érezheti úgy, hogy mindjárt elájul.

  • Amennyiben hosszú ideig kell állnia, próbáljon meg sétálni, mozogni közben.
  • A bal oldalára feküdve pihenjen!
  • Lassan változtasson a testhelyzetén, mikor ülésből feláll, kerülje a hirtelen mozdulatokat!
  • A rendszeres étkezéssel megakadályozható, hogy a vércukorszint túl alacsony legyen.

Alvászavar terhesség alatt

A terhesség utolsó szakaszában kifejezetten nehéz lehet kényelmes, pihenő testhelyzetet találni.

  • Ne szedjen altatót!
  • Lefekvés előtt igyon egy bögre meleg tejet!
  • Vegyen meleg zuhanyt/fürdőt lefekvés előtt!
  • Használhat extra párnákat alváshoz: amennyiben a hasa alá és a lába közé is tesz egy párnát, mikor az oldalán fekszik, úgy kényelmesebben fog tudni aludni.
  • Feküdjön a bal oldalán, ez a helyzet javítja az egész test vérkeringését!

Alvás terhesség alatt

Terhességi gyomorégés

A gyomorégés gyakran fordul elő terhesség alatt, mivel a változó hormonszintnek köszönhetően az emésztés lelassul. Ugyanakkor a növekvő méh is nyomhatja a gyomrot, így a gyomorsav könnyebben kerül a nyelőcsőbe.

  • A napi háromszori étkezést váltsa fel többszöri, kisebb alkalom, az étkezés pedig legyen lassú.
  • Javasolt meleg folyadék, például gyógynövény tea fogyasztása.
  • Kerülje a fűszeres, olajban sült, nehéz ételeket, illetve minden olyan élelmiszert, amely gyomorégést okoz.
  • Étkezés után érdemes 1-2 órát várni a lefekvéssel.
  • Emelje meg az ágy fejvégét, vagy helyezzen extra párnát a válla alá, ezzel megakadályozható a gyomorsav nyelőcsőbe kerülése.

Terhességi aranyér

Az aranyér nem más, mint duzzadt, fájdalmas csomó a végbélnyíláson. Ez a megnövekedett véráramnak, illetve a növekvő magzat által a végbélre gyakorolt nyomásnak köszönhető.

  • Kerülje a székrekedést, mely aranyeret okozhat!
  • Ne üljön vagy álljon egyhelyben hosszú ideig, váltogassa a testhelyzetét!
  • Alkalmazzon jeget, vagy hideg borogatást a fájdalmas területen! Egy meleg fürdő is enyhülést hozhat.
  • Kerülje a testhezálló fehérneműt, nadrágot, harisnyát!

A terhesség során jelentkező aranyér

Terhességi visszér

A megnövekedett vérmennyiség és a növekvő méh által okozott nyomás lelassítja a véráramot, így a láb vénái megduzzadhatnak. Noha a visszér általában örökletes, van néhány tippünk, melyek segítenek elkerülni annak kialakulását.

  • Ne álljon vagy üljön egy helyben hosszabb ideig! Fontos, hogy gyakran mozogjon.
  • Kerüljön el minden olyan testhelyzetet, mely korlátozhatja a láb vérellátását. Így például ne tegye keresztbe a lábát!
  • Póckolja fel a lábát, hacsak teheti!
  • Viseljen speciális zoknit, harisnyát, ám figyeljen oda, hogy az ne legyen túl szoros.

Visszér és terhesség - bővebben

Terhességi lábgörcs

A növekvő méh okozhat éles fájdalmat, görcsöt a lábban.

  • Ügyeljen arra, hogy kalciumban gazdag élelmiszereket (pl.tej, brokkoli, sajt) fogyasszon!
  • Kényelmes, alacsony sarkú cipőt viseljen!
  • Póckolja fel a lábait, hacsak teheti!
  • Tornázzon rendszeresen!
  • Ne aludjon a hátán, mivel a gyermek súlya és a megnövekedett méh nyomása lassítja a láb vérkeringését, ami lábgörcsöt okozhat.
  • Próbálja meg kimasszírozni a görcsöt, vagy alkalmazzon meleg vizes palackot a fájdalmas területen!

Terhességi orrdugulás

Előfordulhat, hogy orrdugulása van, vagy úgy érzi, megfázott. A terhességi hormonok kiszáríthatják az orr nyálkahártyáját, így az gyulladt és duzzadt lehet.

  • Az arc meleg vizes borogatásával csökkentheti a duzzanatot.
  • Ne használjon orrspray-t, mivel az súlyosbíthatja a tüneteket!
  • Fogyasszon sok folyadékot!
  • Emelje fel a fejét egy extra párnával, így megakadályozhatja, hogy a nyálka esetleg blokkolja a torkát.
  • Használjon párásító készüléket!

Terhességi légszomj

A megnövekedett méh felfelé történő nyomása légszomjat okozhat.

  • Járás közben lassítson, és pihenjen pár percre!
  • Emelje fel a karjait a feje fölé, ezzel megemeli a bordákat, így lehetővé teszi, hogy több levegőt lélegezzen be.
  • Ne feküdjön a hátán, és a fejét megemelve aludjon!
A baba fejlődése
9/1 Az első hónap
9/2 A második hónap
9/3 A harmadik hónap
9/4 A negyedik hónap
9/5 Az ötödik hónap
9/6 A hatodik hónap
9/7 A hetedik hónap
9/8 A nyolcadik hónap
9/9 A kilencedik hónap

Terhességi lábdagadás

A növekvő méh által az alsó végtagokba vért szállító vérerekre gyakorolt nyomás, illetve a szervezet folyadék – visszatartása következtében ödéma alakulhat ki a lábakban és a lábfejben.

  • Ne álljon egyhelyben hosszú időre!
  • Fogyasszon legalább 6-8 pohár folyadékot naponta!
  • Kerülje a magas sótartalmú élelmiszereket!
  • Póckolja fel a lábát, ha ül.
  • Laza, kényelmes ruhát és cipőt viseljen, mivel a szoros ruházat növeli a folyadék – visszatartást.
  • Amennyiben keze és arca is duzzadni kezd, értesítse orvosát, mivel ez a preeclampsia jele lehet!
  • Lehetőleg az oldalán fekve pihenjen, hogy növelje a vesék véráramlását.

Hüvelyi folyás terhesség alatt

A hormonok hatására megnő a hüvelyváladék mennyisége. A normál hüvelyi folyás fehér vagy világos, nem irritáló, szagtalan, és a fehérneműn sárgás színű, ha megszáradt.

  • Pamut, vagy egyéb természetes anyagból készült alsóneműt válasszon!
  • Kerülje a testhezálló farmert és nadrágot!
  • A hüvely területét gyakran tisztítsa szappannal és vízzel!
  • Elölről hátrafelé törölje magát!
  • Keresse fel orvosát, amennyiben égető, viszkető érzést, duzzanatot, rossz szagú vagy véres váladékozást tapasztal, illetve ha a váladék sárga vagy zöld színű. Ez mind fertőzés tünete lehet.

Terhességi hátfájás

A terhességi hátfájást a megváltozott hormonszint, illetve a testsúly és a testtartás okozza.

  • Alacsony sarkú, de nem lapos cipőt viseljen!
  • Ne emeljen nehéz tárgyakat, illetve a könnyűeket is térdből, és ne hátból emelje!
  • Amennyiben sokáig kell állnia, egyik lábát tegye egy dobozra vagy zsámolyra!
  • Amennyiben sokat kell ülnie, tegyen a háta mögé egy párnát, illetve emelje meg a lábát!
  • A bal oldalán aludjon, párnával a térdei között!
  • Próbálkozzon meleg fürdővel, masszázzsal!
  • Figyeljen a testtartására, és tornázzon rendszeresen, erősítse a hátizmait!
  • Értesítse orvosát, ha az alsó háttáji fájdalom a hastájékra is kisugárzik, és egy órán belül sem múlik testhelyzet váltása és pihenés ellenére sem. Ez a koraszülés jele lehet!

Hátfájás a terhesség alatt | Derékfájás terhesség esetén

A terhesség szakaszai (trimeszterek)
A terhesség szakaszai

Hasi fájdalom

A gyomor bármely oldalán jelentkező éles fájdalom a növekvő méhet támogató szöveti nyúlásból eredhet. Ez a fájdalom a combba és lábba is kisugározhat.

  • Próbáljon testhelyzetet változtatni, kerülje a hirtelen mozdulatokat, fordulást!
  • Alkalmazzon meleg vizes palackot, meleg fürdőt, masszázst a fájdalom enyhítésére!
  • Igyon elegendő folyadékot!
  • Forduljon orvosához, ha a fájdalom súlyos, állandó, ha kevesebb, mint 36 hetes terhes és szülés jeleit tapasztalja.

Jóslófájások, összehúzódások

A méhösszehúzódások már a terhesség második trimeszterében jelentkeznek. A rendszertelen, ritkán jelentkező összehúzódások a jóslófájások, melyek normálisak a terhesség ezen szakaszában.

  • Próbáljon meg pihenni, változtasson testhelyzetet, ez időnként enyhíti az összehúzódásokat.
Terhességi félelmek
Minden kismama nagy várakozással tekint az előtte álló kilenc hónapra, ám még abban az esetben is, ha ez nem az első terhessége, minden várandósság új félelmeket és új meglepetéseket tartogat. A leggyakoribb terhességi félelmek

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, Forrás:WebMD; lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.