Merevedési zavar - A baj nem jár egyedül

szerző: Rozgonyi Sarolta - WEBBeteg
frissítve:

A merevedési zavar hátterében sokszor valamilyen keringési betegség húzódik meg. A kezelésben ezért az urológus, andrológus mellett a belgyógyász is szerepet kaphat.

A merevedési zavarral érintett magyar férfiak több mint felénél diagnosztizálható valamely társbetegség: cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, a hormonháztartás- vagy a pajzsmirigyműködés zavara mutatható ki náluk. Akár potenciaproblémákkal, akár valamilyen keringési betegséggel küzd valaki, érdemes gondolnia erre az összefüggésre.

– Sokszor hamarabb jelentkezik a merevedési zavar, mint maga a kardiovaszkuláris megbetegedés. De ugyanez fordítva is igaz: akiknek szív- és érrendszeri betegségük van, nagy eséllyel észlelnek magukon kisebb vagy nagyobb fokú merevedési zavart – magyarázza dr. Kalina Ákos a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ kardiológus főorvosa.

Sokan nem törődnek azzal, hogy kicsit magas a vérnyomásuk vagy meghíznak, mintha törvényszerű lenne, hogy a férfiak 40 éves koruk körül kezdenek „mackós” alkatot ölteni. Ha szembesülnek a merevedési zavarral, egy részük orvoshoz fordul, mert az ágybeli kudarc már arra sarkallja őket, hogy szakembertől kérjenek segítséget. Nemegyszer azonban ilyenkor már nagyobb baj van, mint ha időben kezeltették volna addig ártalmatlannak vélt tüneteiket.

Mit tehetünk a megelőzésért?

De nem csak az orvoshoz kellene idejekorán elmenni, a bajt meg is lehetne előzni: az egészséges életmód – például a dohányzásról való leszokás és a túlzott alkoholfogyasztás mellőzése, az étkezésre való odafigyelés – a szív- és érrendszeri betegségeké mellett a merevedési problémák rizikóját is csökkentheti.

A szex fokozott fizikai aktivitást kíván. Vajon összefér ez a szívbetegséggel? Akinek ilyen problémája van, nem kellene vigyáznia, nehogy túlságosan megterhelje magát? Tényleg le kell mondania a szexuális örömökről? A szakorvos hangsúlyozza, erről szó sincs – leszámítva a súlyos eseteket –, a gyógyszeres terápia beállítása után szívbetegek is élhetnek nemi életet, sőt ez ajánlott is, hiszen mint fizikai tevékenység, jótékony hatással van a keringési rendszerre. Persze nem árt a mértékletesség, de egy átlagos nemi aktus nem jelent nagyobb megterhelést a szervezetnek, mint mondjuk a körülbelül azonos ideig végzett házimunka. Sokan infarktust követően is élnek szexuális életet.

Ha valaki egy vaszkuláris esemény lezajlása után arra kíváncsi, hogy mennyire terhelheti magát, meg tudjuk mondani, hogy adott gyógyszerelés mellett mekkora fizikai terhelést engedhet meg magának biztonságban – hangsúlyozza a kardiológus.

Mik a kezelési lehetőségek?

A merevedési zavarra az urológus, andrológus gyógyszert ír fel, amit legtöbbször lehet más, keringési betegségekre felírt készítményekkel együtt is használni, néhány kivétel azonban van, ezért fontos, hogy a páciens tájékoztassa kezelőorvosait, hogy melyik problémájára milyen gyógyszert szed.

Az egy tőről fakadó kétféle baj ugyan különböző kezelést igényel, de ezek többnyire összeegyeztetők, persze a legjobb lenne, ha a férfiak fokozottabban figyelnének arra, hogy életmódjukkal ne növeljék a merevedési zavar és a keringési betegségek kockázatát.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Rozgonyi Sarolta

Cikkajánló

Merevedési zavar - Bárkinél jelentkezhet

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta
Bár a merevedési zavar a 65 év feletti korosztálynál a leggyakoribb, bármely életkorban kialakulhat. Időszakos, ritka előfordulása önmagában nem tekinthető kórosnak, bárkivel előfordulhat.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Szabó Zsuzsanna és Dr. Zsuga Judit
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.