Szégyenlős hólyag szindróma (paruresis)

Amikor a betegnek gondot okoz a vizelés, ha mások is vannak körülötte, paruresisről beszélünk. Súlyos esetben a beteg nem képes a vizelésre, amennyiben nem biztosított számára a teljes vagy részleges magány.

Bizonyos szempontból a szégyenlős hólyag szindróma hasonlít a vizeletvisszatartás azon formájához, mikor hiába próbálkozik az ember, nem sikerül vizeletet ürítenie. A fő különbség azonban az, hogy a paruresis esetén a problémát nem fizikai elzáródás okozza.

A paruresis az életminőséget is sok szempontból megváltoztatja, problémát okozva a

• munkahelyen
• utazásnál
• mindennapi társas helyzetekben

Milyen gyakori a szégyenlős hólyag szindróma?

Noha pontosan nem lehet tudni, hány embernek okoz problémát az idegen helyen való vizelés, ám az elmúlt évtizedekben készült felmérések azt mutatják, hogy akár a lakosság negyede is küzdhet ezzel a gonddal. Az azonban továbbra sem ismert, hogy a paruresis miatt hány ember kerüli a nyilvános WC-ket.

Mi okozza a szégyenlős hólyag szindrómát?

Sok a megválaszolatlan kérdés a betegség kiváltó okaival kapcsolatosan. Hatással lehet rá az óvodai, kora vagy késő kamaszkori, de akár felnőttkori negatív élmény is. Míg egyesek nem tudnak egy konkrét, a paruresist kiváltó eseményre visszaemlékezni, mások úgy vélik, hogy a kiváltó ok egy olyan - kamaszkorukban vagy azelőtt történt - esemény, mikor

• zavarban voltak a szüleik vagy idegenek előtt
• csúfolták őket az osztálytársaik vagy testvéreik
• nyilvános fürdőhelyen zaklatták őket
• szexuálisan bántalmazták őket

Noha sokan mennek keresztül különféle kínos helyzeteken, nem mindenkinél alakul ki a szégyenlős hólyag szindróma. A legújabb neurológiai kutatások azt mutatják, hogy a betegség mögött fizikai, mentális és érzelmi probléma is meghúzódhat. Emellett arra is van bizonyíték, hogy a betegség öröklődhet.

A paruresis tünetei

Az első kellemetlen élmény után számíthat rá, hogy problémája lehet, ha belép a mellékhelyiségbe. Az, hogy kényszeríteni próbálja magát a vizelésre, sajnos nem működik. Ha pedig emiatt aggódni kezd, az csak még nehezebbé teszi a helyzetet és a vizelést. Ezt követően a legtöbben az alábbiakkal próbálkoznak:

• lehetőleg minél többet vizelnek otthon
• kevesebb folyadékot fogyasztanak
• olyan nyilvános WC-t keresnek, ahol az összes fülke üres
• kerülik a társadalmi érintkezéseket, hogy ne kelljen idegen helyen vizelniük

A szégyenlős hólyag szindrómában szenvedők többsége általában elkerüléses viselkedéstechnikát alkalmaz, mely csökkenti az ürítéssel kapcsolatos félelmeket. Azonban ezzel csak a félelem mintája erősödik. Néhányan tagadják, hogy bármiféle rossz érzésük lenne a nyilvános illemhelyeken, és ragaszkodnak az állításhoz, hogy csak a vizelés megkezdésével van problémájuk. Ugyanakkor másoknak ebben a helyzetben komoly szorongásos tüneteik vannak, mint például szapora szívverés, verejtékezés, gyengeség, remegés.

Mivel erről a témáról csak ritkán beszélünk nyíltan, sokan azt hiszik, hogy csak ők szenvednek ettől a problémától. Szégyellik miatta magukat, és az évek során profi módon megtanulják, hogyan titkolják gondjukat a házastársuk, barátaik vagy az orvosuk elől. A paruresissel járó szégyenérzettel és depresszióval pedig segítség nélkül nem egyszerű megbirkózni.

Hogyan diagnosztizálják és kezelik a szégyenlős hólyag szindrómát?

Sokan, akik ettől a problémától szenvednek, azért keresik fel az urológust, hogy megtudják, nincs-e valami fizikai problémájuk.

Az urológus feladata, hogy:

• ellenőrizze, hogy nincs egészségügyi oka a panaszoknak
• biztosítsa a beteget, hogy nincs a problémájával egyedül
• javasolja a vizelési szokások megváltoztatását (pl. WC-fülke használatát a piszoár helyett)
• szükség esetén megtanítsa a betegnek az önkatéterezést
• szorongásos zavarokkal foglakozó szakemberhez küldje a beteget, aki kognitív terápiával vagy expozíciós terápiával segíthet

A fent említett technikák közül az önkatéterezés azonnali megkönnyebbülést és jobb életminőséget ad. Egészséges emberek esetében az önkatéterezéssel járó alacsony kockázat messze meghaladja azt a kárt, amit a szégyenlős hólyag szindróma okoz az életében.

A paruresis kezelésével kapcsolatosan nem jelent meg kontrollált tanulmány, de úgy tűnik, az expozíciós viselkedésterápia (ahol a beteget annak teszik ki, amitől fél) a leghatásosabb megoldás.

További kezelési módszerek:

• gyógyszerek
• hipnoterápia
• botulinum toxin injekció a záróizomba (az izomműködés kontrollálása érdekében)
• műtét (transzuretrális mikrohullám terápia, a prosztata transzuretrális eltávolítása)

A gyógyszerterápia szintén hatékony lehet a probléma kezelésében. Egyes antidepresszánsok (pl. a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók (SSRI)) segítenek csökkenteni az aggodalmat, így a viselkedésterápia is gyorsabban hat. Érdekes, hogy az alfa-blokkolókkal történő standard urológiai kezelés ezzel egyidejűleg nem bizonyítottan hatékony.

Mi várható a kezelés után?

Miután a beteget biztosítják róla, hogy nincs egyedül a problémájával, a megfelelő kezelés után megkönnyebbülésre számíthat. Noha ez az egészségügyi probléma visszatérhet, megfelelő kezeléssel újra kontrollálható. A kognitív viselkedésterápia az esetek 85%-ában hatékony, és az ezzel együtt történő gyógyszeres kezeléssel a paruresis jól szabályozható.

Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; Urology Cara Founfation - urologyhealth
Lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos