Dr. Csősz György

Dr. Csősz György

nőgyógyász
Bemutatkozás:

1963. május 29-én születtem Debrecenben. Édesapám id. dr. Csősz György sebészorvos, édesanyám Hertelendy Zsuzsanna pedagógus.

Tanulmányok:

Általános iskolai tanulmányaimat a VI. kerületi Vörösmarty utcai iskolában kezdtem, majd az V. kerületi Szemere utcai iskolában német tagozaton folytattam.

Középiskolába a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba jártam, mint bennlakó diák. Érettségi után sikertelen egyetemi felvételim miatt a Budapesti Szt. István kh. szülészetén dolgoztam mint műtőssegéd.

1983 és 1989 között a SOTE AOK-t végeztem.

Szakmai tapasztalatok:

Szigorló évtől kezdve a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülőszobáján kezdtem dolgozni mint takarító és az OMSZ-nél mint mentőtiszt.

Diplomázás után a Péterfy kh. szülészetén helyezkedtem el, ahol a mai napig dolgozom.

Mentőtiszti képesítésemet 1988-ban, szakvizsgámat Szülészet-Nőgyógyászatból 1993-ban tettem le. 1998-ban szereztem meg az ultrahangos jártassági vizsgámat.

1999. május 1. óta másodállásban az EUROPA MENTŐSZOLGÁLAT, majd a VECSÉSI EÜ. SZOLGÁLAT keretein belül orvosi ügyeletet látok el Pest megyében.

2000 óta dolgoztam ugyancsak másodállásban az OEP felülvizsgáló orvosokat koordináló osztályának mint felülvizsgáló főorvos, ugyancsak Pest megyében. Mindezek mellett az OMSZ-nél rendszeresen felkérésre oktatom a mentőtiszteket és az ápolókat a Szülészeti Oxyológiára.

Egy időre az EÜ rendszerében bekövetkezett változások miatt a Péterfy Kórházról levált XVI. kerületi szakrendelőbe került az állásom nagyobbik része. Itt 2008-ig dolgoztam.

Ugyanakkor a hároméves egészségbiztosítói munka felkeltette az egészségbiztosítás felé az érdeklődésemet. Így 2003 szeptemberében elkezdtem a Biztosítási Szakorvosi szakképesítés megszerzését. Ezt a szakvizsgát 2005 szeptember 25-én kiválóan megfelelt eredménnyel letettem. 2007 óta felvételt nyertem az Igazságügyi Szakértői Névsorba, így szakértőként is dolgozom.

5 éve osztályvezető-helyettes főorvosa vagyok a Péterfy Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának.

Legutóbbi válaszai

Terhesség /vetélés

Kedves Hölgyem. Egy ilyen kis terhességgel semmit sem tudunk még csinálni a természet dönti el, hogy megmarad-e vagy nem . Tegye azt, amit az orvos mondott. Ha erős darabos vérzése támad azonnal jelentkezzen a területi kh.-ban. Ha nem a rendelésen két hét mulva UH kontroll

Lehetséges a terhesség?

nem valószínű

Lehetséges a terhesség?

nem valószínű

Fogamzásgátló és vitaminok

Nincs semmi közük egymáshoz

Nem kívánt terhesség

Gyakorlatilag szinte esélytelen a teherbeesés ilyen módon, de nem kizárható. Nem kell azért nagyon tartani tőle.