Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
frissítve:

Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle mozgásformához - például a televízió távirányítójának felemeléséhez - szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edzeni kezdenek.

Egy Amerikában végzett tanulmány szerint az inaktív, mozgásszegény életmódot folytató emberek esetében a hirtelen elkezdett testi megerőltetés 30-szorosára emeli a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Emellett sokkal nagyobb a sportsérülések veszélye, például ízületi szalag szakadása, izomszakadások, rándulások.

Azoknak, akik nem csupán inaktívak, hanem emellett egyéb rizikófaktorok is fennállnak (elhízottak, dohányoznak, magas a vérzsír- és koleszterinszintjük), még inkább elővigyázatosnak kell lenniük. Nemcsak a sport lehet veszélyes, hanem bizonyos, nagyobb fizikai terheléssel járó hétköznapi tevékenységek is.

A sport kétélű kard

A sport egyrészről hasznos, mert a rendszeres testmozgás javítja az állóképességet, a szív- és érrendszeri státust, csökkenti az elhízás, a cukorbetegség és számos anyagcsere-betegség kialakulásának rizikóját. Másrészről veszélyes lehet, mert a hirtelen elkezdett testedzés hatalmas terhelést jelent a szívre, az ízületekre és az izmokra.

A rendszeres testmozgás ezek ellenére mindenkinek javasolt, kifejezetten pedig azoknak, akik esetében a felsorolt rizikófaktorok fennállnak. Fokozottan elővigyázatosan kell elkezdeni bármilyen sporttevékenységet. Javasolt a kezelőorvos véleményét kikérni, mielőtt bárki edzeni kezdene.

A nem megerőltető tempójú gyaloglás alkalmasabb lehet a kezdeti hónapokban. A pulzusszámot jelentősen emelő gyakorlatok (például futás, úszás, aerobic) nem javasoltak addig, míg a szervezet nem szokott hozzá a rendszeres sporthoz.

Bizonyos szív- és tüdőbetegségek esetében ez a mozgásforma ellenjavallt.

Több ezer résztvevő bevonásával elvégzett tanulmányok alapján az ideális testsúly eléréséhez is sokkal alkalmasabb a napi rendszerességgel végzett, kevésbé megerőltető mozgás (pl. közepes tempójú séta), mint heti 2-3 alkalommal végzett edzőtermi edzés.

A hangsúly sosem az erőkifejtésen, hanem a napi rendszerességen van.

Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.