A korai pubertással és menopauzával összefüggő géneket találtak

MTI
megjelent:

A menstruáció kezdetének, és a menopauza beköszöntének időpontjával kapcsolatba hozható génekről számolt be, egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Genetics szakfolyóirat eheti számában.

A tapasztalatok szerint azoknak a lányoknak, akik korán menstruálnak, nagyobb a kockázatuk az elhízásra, a mellrákra és az endometriális (méhnyálkahártyát érintő) rákra. A korai menopauza pedig növeli a csontritkulás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát - írja a LiveScience című tudományos portál.

A kutatási programban - melyben több amerikai és európai tudományos intézmény vett részt - 17 510 nő adatait elemezték, nyolc különböző nemzetközi, népességalapú felmérést használva forrásként. A résztvevő európai felmenőkkel rendelkező nők menstruációja, 9 és 17 éves koruk között kezdődött. A kutatók két olyan gént azonosítottak, melyek az első vérzés időpontjával összefüggésben vannak.

Menstruáció és genetika

Megállapították, hogy minden huszadik nő hordoz olyan génváltozatokat, melyek jelenlétében, átlagosan 4,5 hónappal korábban kezdődik menstruációjuk, mint azoké, akik nem az adott változatokkal rendelkeznek. "Megállapításaink azt is jelzik, hogy a korai menstruáció, valamint a magasság és a testtömegindex közti kapcsolatnak genetikai alapja van" - tette hozzá Anna Murray, a tanulmány egyik szerzője.

A nők termékenységi időszakát befolyásoló biológiai, genetikai okok jobb megismerése, közelebb vihet számos betegség, köztük a diabétesz, a szívbetegségek vagy a mellrák hátterének megértéséhez is.

(MTI)

Cikkajánló

A menopauzáról részletesen

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Menopauza
A menopauza - sokak félelmével ellentétben - nem szünteti meg a nőiességet és a szexuális életet, sőt sokakra felszabadítólag hat, hogy már nem kell aggódni a terhesség és a menstruáció miatt.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.