A korai menopauza növeli a csontritkulás esélyét

szerző: Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász - Oxygen Medical
frissítve:

A menopauza számos kellemetlenséggel járhat, amelyeket azonban szakértő segítséggel jól lehet kezelni. Dr. Demjén László nőgyógyász, menopauza-szakértő arra figyelmeztet, hogy a korán bekövetkező klimax akár a csontritkulás esélyét is növelheti.

Több évtizedes kutatás eredményei

Azoknak a nőknek, akiknél korán következik be a menopauza időszaka, közel kétszer olyan nagy az esélyük a csontritkulásra, mint a többieknek – áll a svéd Skåne University Hospital tanulmányában. A kutatók azt vizsgálták, milyen hatása lehet a korai klimaxnak a csontritkulás kialakulására, a csonttörésekre és végső soron a mortalitásra.

A több évtizeden áthúzódó felmérésben 390 észak-európai nőt vizsgáltak, akiknek átlagéletkora 48 év volt. Őket két csoportra osztották: az egyik csoportban 47 éves kor előtt jelentkezett a menopauza, a másikban utána. Mindegyiküknek megmérték a csontsűrűségét, és ezt a vizsgálatot megismételték 77 éves korukban is. Ezt a kort már csak 298 nő élte meg és közülük 100 már nem vett részt az ismételt mérésben. A megmaradt 198 résztvevő eredményei a következőket mutatták:

A korai menopauzát átélő nőknek 56 %-a szenvedett csontritkulástól 77 éves korára, míg a másik csoportnak csupán 30 százaléka. Ebből szinte egyenesen következik, hogy az első csoportnak 44,3 százaléka nézett már szembe csonttöréssel, míg a második csoportnak mindössze 30,7 százaléka. A halálozási is arány is hasonlóképpen alakult: a korai menopauzát megélő nők 52,4 százaléka, míg a másik csoportnak csupán 35,2 százaléka nem élte meg a 77 évet.

A kutatás vezetői elmondták, hogy bár egyértelműen bebizonyosodott, hogy a korai klimax jelentős rizikófaktora a csontritkulásnak, a csonttörésnek és a halálozásnak, de nem szabad megfeledkezni egyéb tényezők és az orvosi ellátás szerepéről sem.

A csontritkulás és a változókor

A csontritkulás olyan betegség, mely gyengíti a csontokat, növeli a hirtelen, váratlan törések kockázatát. A betegség szó szerinti jelentése porózus csont, mely arra utal, hogy csökken a csont sűrűsége és ereje. A betegség gyakran tünet- és fájdalommentesen fejlődik ki. Sokszor a csontritkulást észre sem veszik egészen addig, míg a gyengült csontok, általában a háti csigolyák vagy a combcsont, el nem törnek. Sajnos, ha az oszteoporózis miatt egyszer már eltört a csontja, nagy a kockázata egy második törésnek is, mely tovább gyengítheti Önt. Szerencsére léteznek olyan óvintézkedések, melyekkel megakadályozható a csontritkulás kialakulása, illetve a már kialakult oszteoporózis előrehaladása lassítható. A csontritkulás és a változókor

A csontritkulás fékezhető

Az osteoporosis tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége, aminek következtében csökken a csont tömege, de ezzel párhuzamosan a csont szerkezetében (minőségében) is átalakulás megy végbe, a csontgerendák elvékonyodnak, ami miatt a csont törékennyé válik. A csontritkulás függ a kortól és a genetikától, de rizikótényezők között számos olyan is akad, amely egészségtudatos magatartással elkerülhető. Bizonyítható, hogy a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód jelentősen megnöveli a csontritkulás kockázatát. Utóbbira bizonyíték, hogy a fekvő betegeknél már néhány nap alatt megnő a vizeletben az ürített kalcium mennyisége, ami azt jelzi, hogy a csontbontó folyamatok túlsúlyba kerülnek. Vagyis a fizikai aktivitás lehet a megelőzés és a folyamat fékezésének egyik kulcsa.

Ha a csontritkulás öröklődik a családban, már 40 éves kor körül érdemes csontsűrűség mérést végeztetni, de a menopauza időszakában minden nőnek ajánlott a rendszeres ellenőrzés.

A menopauzát is érdemes kontrollálni

A menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll, a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik.

Az érintettek megtapasztalhatják a hőhullámokat, az éjszakai izzadást, az alvás- és hangulatzavarokat, a vizelettartási nehézségeket, a vaginális diszkomfortot, illetve a súlygyarapodást.

Mivel a változókori tünetek jó része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek esetén meg kell vizsgálni a hormonpótlás lehetőségét. A döntés megszületése előtt a páciensnek mindenképpen szükséges részt vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség mérésen, ultrahang vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve, az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása.

A szükséges hormonpótlást feltétlenül egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll mellett lehet biztonságosan alkalmazni. - javasolja dr. Demjén László, nőgyógyász.

(Oxygen Medical - Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász)

Cikkajánló

A menopauzáról részletesen

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Menopauza
A menopauza - sokak félelmével ellentétben - nem szünteti meg a nőiességet és a szexuális életet, sőt sokakra felszabadítólag hat, hogy már nem kell aggódni a terhesség és a menstruáció miatt.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Hazay Máté, nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.