Télen nehezebb szabályozni a vérnyomást

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Egy amerikai tanulmány szerint, melyet 443 632 magas vérnyomással kezelt veterán adatai alapján végeztek, a magas vérnyomást sokkal nehezebb télen kezelni. A szakértők szerint ennek hátterében a sokkal aktívabb nyári életforma állhat.

Az öt éves kutatás eredményei azt mutatják, hogy azoknál, akiket nyáron kezdenek el kezelni magas vérnyomással, 8 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a vérnyomásuk egészséges értékre áll vissza.

Amint azt a kutatást vezető Dr. Ross Fletcher elmondta, a jelenség mögött az áll, hogy a téli időszakban hajlamosabbak vagyunk többet hízni és egészségtelenebbül étkezni (a sós ételek is növelik a vérnyomást), míg a nyár inkább a mozgás, az aktív életmód és a fogyás időszaka. Dr. Fletcher arra is figyelmeztet, hogy a téli hónapokban nehezebb a vérnyomás szabályozása, így jobban kell mindenkinek vigyáznia.

Nem csak a vérnyomás kezelése nehezebb télen, de a stroke és szívinfarktus előfordulási gyakorisága is nagyobb ebben az időszakban. Mindez azzal is magyarázható, hogy a hideg időben a vérerek jobban összehúzódnak,ám a legnagyobb kockázatot a téli életmód jelenti.

A kevesebb testmozgás, a nehéz, fűszeres ételek fogyasztása és az ezzel járó testsúlygyarapodás, mind magas vérnyomáshoz vezetnek, illetve nehezítik annak kezelését.

A magas vérnyomásnak általában nincsenek tünetei, ám olyan komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a stroke, szívinfarktus, szív- és veseelégtelenség.

Mindemellett világszerte a korai elhalálozás vezető oka, ám radikális életmódváltással és megfelelő gyógyszerezéssel kezelhető probléma.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
BBC
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.