Migrén: már gyermekkorban is

szerző: Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus - WEBBeteg
frissítve:

A migrén jellegzetes módon gyerekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. A fizikai szenvedés mellett gyakori az iskolai hiányzás és a rendszeres kórházlátogatás, ehhez jön még hozzá az aggódó szülők által kivett táppénz is.

A nők hajlamosabbak
Viszonylag magas a migrén kialakulásának kockázata fiatal nők körében. Esetükben háromszor gyakrabban alakul ki migrén, mint férfiaknál. Gyermekkorban azonos arányban alakul ki migrén fiúknál és lányoknál, azonban a serdülőkor után az arány eltolódik a lányok irányába.

A gyerekek migrénje általában rövidebb ideig tart, de gyakoribb a hányinger, a hányás és a fokozott fény- és hangérzékenység. A gyermekkori migrén rendszerint kétoldali. Előfordul, hogy a migrén összes tünete kialakul, de a fejfájás elmarad. Ezeket az úgynevezett abdominális migréneket nagyon nehéz diagnosztizálni.

Szerencsére a felnőttek migrénjére adott gyógyszerek gyermekeknél is hatékonyak. Ha a gyermek fejfájásra panaszkodik, gyermekgyógyászhoz kell fordulni, aki lehet, hogy a vizsgálat után neurológushoz utalja a gyereket.

Sok esetben a migrénes beteg családjában másnak is volt már migrénje. Akinek mindkét szülője migrénes, nagy eséllyel nála is ki fog alakulni a betegség. Ha csak az egyik szülőnek volt migrénje, akkor is fokozott a migrén kialakulásának kockázata.

Tanácsok

  1. Kerülni kell a migrént kiváltó okokat. Ha bizonyos ennivalók válthatják ki a migrént, kerülni kell ezeket az ételeket (pl. csokoládé, vörösbor (Alkoholt gyerekek természetesen egyébként sem fogyaszthatnak!)). Ha bizonyos illatok állnak a háttérben, próbáljuk meg kerülni ezeket. Összességében igyekezzünk rendszeres napi menetrendet kialakítani rendszeres étkezéssel és bőséges alvással, továbbá próbáljuk meg a bennünket ért stresszt ledolgozni (jóga, kikapcsolódás, hobbik).
  2. A rendszeres mozgás csökkenti a feszültséget és hozzájárulhat a migrén megelőzéséhez. Ha orvosunk egyetért, válasszunk valamilyen mozgásformát, amit kedvelünk (pl. gyaloglás, úszás és biciklizés) és műveljük rendszeresen. Óvatosan melegítsünk be, mert a hirtelen intenzív mozgás is okozhat fejfájást.

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.