Mellnövekedés férfiaknál

Szerző: WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus

Gynecomastia. Így hívjuk idegen szóval azt az állapotot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Létrejöttében a női és férfi nemi hormonok női hormon irányába történő eltolódása áll.

Három életkorban fordulhat elő fiziológiásan, azaz nem betegség velejárójaként. Ezek az újszülöttkor, a serdülőkor és az időskor. Utóbbiban akár 30-50 százalékos gyakoriságú is lehet az előfordulás.

Az újszülötteknél a jelenség oka az, hogy az anyukából női hormon jut át a babába, és ez emlőduzzanatot okoz.

Serdülőkorban nem ritka

Serdülő fiúknál a serdülés elején tapasztalunk egy vagy kétoldali, átmeneti emlőduzzanatot. Ilyenkor, a már termelődő nemi hormonok aránya, a fiúkban is képződő női hormonok irányában van még eltolódva.

Emlődaganat

Tudni kell, hogy férfiban is jelentkezhet emlődaganat. Bár ennek előfordulása százszor ritkább, mint a nőknél, a lefolyása általában súlyosabb. A heredaganat viszont - ami ráadásul fiatalabb életkorban jelentkezhet - szintén okozhat gynecomastiát. Ezért is nagyon fontos férfiaknál a here rendszeres önvizsgálata.

A serdülés továbbhaladásával, és a hormontermelés férfi irányban való erősödésével a jelenség spontán visszafejlődik. Addig fontos, hogy a serdülő a mellét kímélje a traumáktól, mert a kialakuló emlőduzzanat kissé nyomásérzékeny szokott lenni. Megfigyelhető, hogy gyakrabban fordul elő pubertalis emlőduzzanat azoknál a fiúknál, ahol a szülőnél is volt ebben az életkorban hasonló panasz.

Amennyiben kétség merül fel, vagy más panaszok is társulnak a gynecomastiához, érdemes gyermekendokrinológiai szakrendelést felkeresni, ahol hormonvizsgálatokat és képalkotó vizsgálatokat javasolhatnak. Ha ezekkel kórosság nem derül ki, a szülő és a gyermek is megnyugszik.

A korral csökken a férfi hormonok termelése

Idős férfiakban a már csökkenő férfi nemi hormontermelés miatt tolódik el a nemi hormon arány a női hormonok irányába, ezért alakul ki emlőnövekedés.

Olyankor, amikor bizonyítottan nincs betegség az emlőnövekedés hátterében, és spontán javulás nem várható, valamint a beteget pszichésen nagyon megviseli a gynecomastia, szóba jön a plasztikai sebészeti beavatkozással való eltávolítás is.

Nem mindig ártalmatlan

Természetesen nem csak jóindulatú, ártalmatlan jelenség lehet a férfiban jelentkező emlőfejlődés, így különösen, ha az említett három életkoron kívül eső beteg jelentkezik, más okok is szóba jönnek.

Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

Ilyen betegeknél előfordulhatnak különböző eredetű daganatok, amelyek fokozott nőihormon-hatással járnak, csökkent férfinemihormon-termeléssel járó betegségek, olyan más szerveket érintő kórok, amelyek relatív nőihormon-túlsúlyt okoznak (pl. vesebetegségek) vagy egyes gyógyszerek szedése.

Utóbbiak között meg kell említeni a sportolók által fogyasztott egyes izomnövelőként szedett készítményeket, mert az ebben található férfinemihormon-hatású szerek, a szervezetben nőihormon-hatású vegyületekké alakulhatnak át, és így emlőnövekedést okoznak.

Nagyon fontos a mihamarabbi orvoshoz fordulás akkor, ha az emlő fájdalmas, nyomásérzékeny, váladékozást tapasztal a beteg, egyenetlen a felszíne, felette a bőr nem mozdítható el, hónalji nyirokcsomó megnagyobbodás tapintása esetén, vagy ha gyorsan nő, illetve 4 cm-t meghaladja a nagysága.

A kivizsgálás során labor-, valamint képalkotó vizsgálatokat végeznek, és ennek alapján mondják ki a diagnózist. Ettől függ a kezelés is, ami lehet műtéti, illetve gyógyszeres, attól függően, hogy mi okozza a bajt. Az időben történő betegség felismerés a gyógyítás esélyét is nagymértékben megnöveli.

Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus


Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus

Legutóbb frissült: 2017-01-20 14:01
Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

CIKKAJÁNLÓ

Hogyan kezelhető? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdése...
Válaszoljon a kérdésekre, és derítse ki, hogy mennyire komoly a probléma!
A 30 napos program bármely felnőtt számára elérhető. Vegyen részt Ön is! (x)
Ginzeng tartalmú készítmény, számos gyógyhatással. Tudjon meg többet! (x)
A Madelung-betegség a zsírraktárak zavara, amely rendellenes bőr alatti zsírlerakódáshoz vezet különböző testtájakon. A betegségre legjellegzeteseb...
Az étkezés a végéhez ért, az éhség rég eltűnt (talán nem is volt), ám az emberek többsége nem áll meg, tizenkilencre lapot húz, és akkor is kép...
A fokozott szőrnövekedés (hirsutismus, hypertrichosis) mind férfiak, mind nők esetében előfordulhat, a jelenség mégis leginkább a nőket nyugtalanítj...
Egy tanulmány szerint az ösztradiol alacsony szintje, vagy a nemi hormonokat megkötő globulin (SHBG) magas szintje kapcsolatban áll az osteoporotikus tör...
Hormonháztartásuk a férfiaknak is van, és ha borul, az hasonlóan komoly változásokkal jár, mint a nők esetében. Érdemes figyelni a jelekre, hiszen a ...
Az emlődaganatok korai diagnózisa a gyógyulás szempontjából döntő jelentőséggel bír. Ahhoz, hogy hatékony legyen az önvizsgálat, fontos, hogy tudj...
Az régóta ismert tény, hogy a szív-érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség nagymértékben befolyásolják a "férfierőt". Korábbi vizsgálatok...