Milliárdos beruházással korszerűsítik a lombikprogramot Debrecenben

MTI
megjelent:

A klinikai központ szerdán vette vissza a 2003-ban a Kaáli Intézetnek átadott meddőségi kezeléseket.

A lombikprogram-szolgáltatás változatlan helyen és eszközökkel várja a gyermektelenséggel küzdő párokat. Az Asszisztált Reprodukciós Centrum a klinikai központ komplex meddőség programjába szervesen illeszkedve, az egyetem teljes laboratóriumi, képi diagnosztikai és genomikai hátterét is alkalmazva, a lehető legkorszerűbb kivizsgálási és kezelési lehetőségeket nyújtja.

A közlemény kiemeli

Lombikprogram: új eljárás hozhat több sikert
Meddőséggel küszködő párok ezreinek életét teheti könnyebbé az egyik magyar startup cég által kifejlesztett teszt, amelynek segítségével jelentősen növekedhet a megtermékenyülés valószínűsége.

Lombikprogram: új eljárás hozhat több sikert

Az egyetem a megnövekedett igények korábbiaknál is színvonalasabb kiszolgálására 2018-ban - a már korábban megítélt kormányzati támogatás felhasználásával - 1,1 milliárd forintból javítja a tevékenység infrastrukturális és eszközös feltételeit.

Ennek köszönhetően az Asszisztált Reprodukciós Centrum az eddigieknél nagyobb területen és korszerűbb környezetben, megerősödött műszerparkkal fogja a gyermekre várók igényeit kielégíteni.

"A centrum a klinikai központ kiemelt egysége, amely magas szakmai színvonalon, korszerű menedzsmenttel és az egyetemi háttérrel megerősödve, hálapénzmentesen teremti meg a legkorszerűbb meddőségi kezelések lehetőségét az észak-alföldi régió, illetve a környező országok lakosai részére" - zárul az egyetem közleménye.

Tovább A női meddőség

Kaáli Géza, a Kaáli-intézményrendszer alapítója közölte, hogy intézetük továbbra is folytatja működését Debrecenben

"Új helyen, vadonatúj műszerekkel és felszereléssel, két meddőségi specialista orvossal és szakszemélyzettel továbbra is lehetőséget biztosítunk azoknak, akik nem az állami ellátást hanem intézetünket szeretnék választani".

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.