Nem szabad félvállról venni ezeket a tüneteket

WEBBeteg összeállítás
lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:

Fiatalabb korban az egészségügyi ismeretek és panaszok csak nagyon kevéssé foglalkoztatnak bárkit is. Pedig rengeteg ok van arra, hogy ne csak az idősebbek figyeljenek jobban egészségükre - következzenek azok a tünetek, amik mellett nem szabad szó nélkül elmenni.

Nyirokduzzanatok

Elsősorban a nyakon, láncszerű és 2 cm-nél nagyobb nyirokcsomó, vagy a hónaljban, ágyékban érezhető nagy nyirokcsomó felvetheti gyulladás vagy nyirok eredetű daganat lehetőségét. Fontos azonban, hogy nem szabad ezeket a nyirokcsomókat nyomkodni, piszkálni, gyanú esetén inkább orvoshoz kell fordulni. Főleg ha a panaszok mellé láz, hőemelkedés, esetleg fogyás társul.

Bővebben A nyirokcsomó-megnagyobbodás okai

Megsemmisítő érzéssel járó fejfájások

A fejfájás nagyon gyakori jelenség, nem létezik ember, akinek időnként ne lennének fejfájásos panaszai. A baj akkor kezdődik, ha ezek rendszeresen visszatérő fájdalmak, és olyan mértékűek, amivel már nem lehet együtt élni, illetve, ha már arra a szintre jutott a fejfájás, hogy a rendszeres fájdalomcsillapító használat elengedhetetlen.

A fejfájás sok mindent jelezhet, a szemészeti problémáktól kezdve az allergiáig bezárólag számos egészségügyi ok húzódhat meg a hátterében, de általában van megoldás a panaszokra, így felesleges emiatt szenvedni. Ha kifejezetten heves a fájdalom, hányással, sugárhányással vagy látási nehezítettséggel jár, abban az esetben azonnal orvoshoz kell fordulni.

Bővebben Fejfájás, migrén aloldal

Kimaradt menstruáció

A tinilányoknál, ha elmarad a menstruáció, akkor bizony nem csak az lehet az ok, hogy éppen egy (feltételezhetően nem kívánt) terhesség jeleiről van szó. Kezdetben ugyanis a legtöbb kamaszlánynak rendszertelen még a menzesze, de egy-két éven belül az első vérzés után már rendesen beáll a havi ciklus. Ha minden rendben van, és késik a menstruáció, akkor a terhességen és stresszen kívül még más egészségügyi probléma is meghúzódhat a háttérben, ezért érdemes nőgyógyászhoz fordulni.

Bővebben A kimaradó menstruáció hátterében

Folyamatos köhögés

A folyamatos köhögés akkor nem meglepő szövődmény, ha egy nemrég lezajlott influenza, felső légúti fertőzés után jelentkezik. Más esetben a szervezet ilyenkor több betegséget is jelezhet: lehet az ok tüdőgyulladás, asztma vagy akár TBC is állhat a háttérben, na és persze a dohányosoknál maga a cigaretta. Ha makacs köhögőrohamok jelentkeznek, mindenképpen érdemes orvost felkeresni.

Bővebben Mit árul el a köhögés jellege?

Nehézlégzés, fulladás

Amikor a nehézlégzés jelentkezik, vagyis hirtelen olyan érzés fogja el az embert, mintha nem kapna levegőt, akkor akár asztmával vagy valamilyen allergiás reakcióval állhat szemben – ez a két leggyakoribb ok az ilyen panaszok mögött fiatalkorban, de természetesen még számtalan lehetőség fennáll ebben az esetben is. Ami nagyon fontos, hogy ilyenkor ne késlekedjünk, azonnal forduljunk orvoshoz, mert ritkán a fulladás hátterében légmell vagy embólia is állhat.

Bővebben Nehézlégzés, légszomj és fulladás

Nemi szervi fertőzések

Szexuálisan terjedő betegségek jelei legtöbbször. Ilyenkor jobb, ha felkeres az ember egy szakrendelést vagy STD-centrumot (speciális nemibeteg-gondozó központot), és nagy ívben kerüli a szexuális kontaktust mindaddig, míg a betegségét nem diagnosztizálták, és nem kezelték ki maradéktalanul. A megelőzés legjobb eszköze pedig az óvszerhasználat. Kezelés szükségessége esetén gyakran a partner egyidejű kezelése is szükséges.

Bővebben A szexuális úton terjedő betegségek és tüneteik

Gyakori vizelés

A gyakori vizelés akkor problematikus, ha ez a gyakoriság eléri a félóránként jelentkező vizelési ingert, illetve, ha az éjszakai alvást többször megszakítva jelentkezik a panasz. Az esetek többségében egy hólyaghurut vagy húgyúti fertőzés áll a tünetek hátterében (főleg ha hasi fájdalom, láz, vizelési fájdalom, elesettség társul hozzá), de célszerű háziorvost felkeresni, mivel ezek a panaszok akár a cukorbetegség kialakulását is jelezhetik – sajnos a legfrissebb adatok szerint ennek előfordulása, különösen a fejlett országokban egyre gyakoribb.

Bővebben A gyakori vizelési inger kiváltó okai és kezelése

Eltűnő életkedv

Amennyiben valaki azt érzi, hogy már semmi sem érdekli, kimerült, és mindennel nehéz foglalkozni, akkor depresszióval állhatunk szemben. Ezek az érzések egyébként teljesen normálisak (főleg fiatalkorban vagy tiniknél), de amennyiben hosszabb ideig fennállnak, mint két hónap, halálvággyal társulnak, akkor feltétlenül pszichológust kell felkeresni – annál is inkább, mivel a depresszió gyógyszeresen vagy pszichoterápiával jól kezelhető.

Bővebben A depresszió tünetei

Bőrfertőzések

Az égett vagy sérült bőrfelületet az emberek hajlamosak elbagatellizálni, vagyis nem foglalkozni vele, pedig ez óriási hiba. Az olyan sebekkel ugyanis, amelyek néhány órán belül sem kezdenek varasodni vagy behegedni, illetve folyadék vagy genny szivárog belőlük, esetleg hólyagosodnak, érdemes orvoshoz fordulni, mivel ezek elfertőződhetnek, heget hagyhatnak maguk után.

Bővebben Bőrbetegségek aloldal

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg összeállítás
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.