Betegjogi képviselők - Mikor fordulhat hozzájuk?

szerző: Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász - WEBBeteg
frissítve:

A betegjogi képviselő a betegek - az egészségügyi törvényben meghatározott - jogainak védelmét látja el, valamint feladata az is, hogy segítse őket jogaik megismerésében és érvényesítésében.

Mivel foglalkozik egy betegjogi képviselő?

A betegjogi képviselő tevékenysége különösen az alábbiakat foglalja magában:

  • segíti a beteget jogai megismerésében, az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések feltételében,
  • segít a betegnek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, különös figyelmet fordít a kiszolgáltatott helyzetben lévők betegjogi védelmére;
  • a beteg írásbeli meghatalmazása alapján panaszt tehet az egészségügyi szolgáltató vezetőjénél, fenntartójánál, illetve - a beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben - eljár az arra illetékes hatóságnál és képviseli a beteget;
  • kapcsolatot tart – működési területén – az egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal és fenntartóikkal, a térségi egészségszervezési pontokkal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével és egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervével, a területi igazságügyi szakértői kamarákkal;
  • jogosult az egészségügyi szolgáltató területére belépni, iratokba betekinteni, az egészségügyi dolgozókhoz kérdést intézni;
  • rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, azok változásáról;
  • a felek közötti vita békés megoldására, egyezségre törekszik, melyet mediációval segít elő.

A betegjogi képviselő egyedi ügyekben kizárólag a betegtől kapott meghatalmazás keretei között járhat el, valamint köteles a betegre vonatkozó orvosi titkot megtartani, és a beteg személyes adatait a vonatkozó jogszabályok szerint kezelni.

Függetlenségét az garantálja, hogy nem állhat munkavégzésre irányuló jogviszonyban azzal az egészségügyi szolgáltatóval, amely az általa képviselendő betegek részére egészségügyi szolgáltatást nyújt.

Különös figyelmet fordítanak az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve társadalmi-szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben lévők betegjogi védelmére, valamint az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével kapcsolatos panaszokra.

A betegjogi képviselői hálózatot a Belügyminisztérium (BM) önálló szervezeti egységeként az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) működteti.

Törvényhely

A betegjogi képviselők tevékenységét az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 30§-32§ szabályozza.

Az eljárás menete

A betegjogi képviselő köteles felhívni a szolgáltató vezetőjének, illetve fenntartójának a figyelmét az egészségügyi szolgáltató működésével kapcsolatban észlelt jogsértő gyakorlatra és egyéb hiányosságokra, valamint javaslatot is kell tennie azok megszüntetésére.

Betegjogok

Az egészségügyi szolgáltató vezetőjének a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül, a fenntartónak pedig harminc munkanapon belül kell érdemben megvizsgálnia a betegjogi képviselő észrevételeit, és azzal kapcsolatos állásfoglalásáról tájékoztatni őt. A felhívás eredménytelensége esetén a betegjogi képviselő jogosult az illetékes szervhez (Nemzeti Népegészségügyi Központ, NNK), illetve személyhez fordulni.

Amennyiben a beteget a biztosítási jogviszonyával összefüggésben éri joghátrány, a betegjogi képviselő az eset kivizsgálása érdekében az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz fordulhat.

Az egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell, hogy a betegek és hozzátartozóik a betegjogok képviseletét ellátó személy(ek) kilétét és elérésük módját megismerhessék. Minden egészségügyi intézményben kötelezően ki van függesztve az adott intézményben a betegjogi képviseletet ellátó személy neve és elérhetősége.

Elérhetőség

A megbízott betegjogi képviselők adatai, elérhetőségei.

(Írta és aktualizálta: Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász - WEBBeteg)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász
WEBBeteg - Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász
WEBBeteg - Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász
WEBBeteg - Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász
WEBBeteg - Czibere Anikó, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.