A depresszió egyik legmostohább tünete

szerző: Dr. Muszil Dóra, pszichiáter - WEBBeteg
frissítve:

A mindennapi szóhasználatban a depresszió kifejezést leginkább akkor használjuk, ha valaki lehangolt vagy rosszkedvű. Fontos tudni azonban, hogy a klinikai depresszió nemcsak tartós kedvetlenséget jelent, hanem ennél jóval többet.

A lehangoltság mellett jellemző rá az örömérzet hiánya, idegen szóval élve az anhedónia.

Az érdeklődés elvesztését a munka és a szellemi tevékenységek területén lehet a leghamarabb észlelni, mégis a legtöbben csak legyintenek, ha nem lelik örömüket a munkájukban, vagy már nem köti le őket egy-egy tévé- vagy rádióműsor. Sokan érdeklődésüket vesztik az olvasásban is, még az újságot sem szívesen veszik a kezükbe.

Az örömérzet hiánya miatt a betegek egyre visszahúzódóbbak lesznek, kerülik a társasági eseményeket, hiába hívják őket a barátaik, nem tartanak velük. A családi összejöveteleket kötelező rosszként élik meg. Ha mégis elmennek valahova, akkor sem vált ki belőlük érzéseket egy-egy mosolygó arc és tudják ugyan, hogy vicces dolgot hallottak, még talán nevetnek is rajta, de nem érzik a nevetés mögött a vidámságot. Az érzelmek megélésének képtelensége miatt a karitatív tevékenységek, mások megsegítése sem tölti el a betegeket jóleső örömmel.

Ez a cikk is érdekelheti A depresszió tünetei

Az örömérzet hiánya kihat az élet minden területére

Az örömképességgel együtt az önmagára való igényessége is eltűnik a depressziós betegeknek, ami miatt egy idő után elhanyagolják magukat és ápolatlanná válhatnak. A fokozatos leépülést a környezetből érkező dicsérő szavak, bókok, pozitív visszajelzések sem állítják meg, mivel ezek sem váltják ki az ilyenkor megszokott érzéseket.

Az örömérzet megszűnése nemcsak azokra a cselekedetekre terjed ki, amik általában örömöt okoznak a mindennapokban, de érintik az élet olyan területeit is, mint például a szexuális élet. A depressziós betegek nagy része panaszkodik arra, hogy a korábbinál jóval ritkábban érez szexuális vágyat, és ezért elvesztette érdeklődését az intim együttlétek iránt. A libidócsökkenés mellett többen beszámolnak arról is, hogy jóval nehezebben érik el a kielégülést vagy egyenesen képtelenné váltak az orgazmus megélésére.

Feltételezhetően a fenti problémák mindegyikének hátterében az agy működészavara áll. Az agyi jutalmazórendszer hibás működése miatt a korábban kellemesnek tartott cselekedetek nem váltják ki a megfelelő örömérzetet, illetve a boldogság eléréséhez jóval több befektetett energiára van szükség, mint korábban.

A depressziós tünetek csökkentésére hangulatjavító készítményeket használnak, azonban a leggyakrabban használt szerek csak lassan csökkentik az anhedóniát. Ráadásul ezeknek a készítményeknek gyakori mellékhatása pont a libidócsökkenés, az anorgazmia (orgazmusra való képtelenség) és a merevedési zavar, vagyis azok a problémák, melyeket használatukkal igyekeznek elkerülni. Így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a gyógyszerszedéssel javuló hangulati viszonyok mellett a beteg továbbra is szenvedhet a szexuális zavartól.

Mindemellett egyre inkább előtérbe kerül a depresszió kulcsfontosságú tünetének, az érdeklődés és örömképesség csökkenésének megfelelő kezelése. Annál is inkább, mert a depresszió kezelése mellett a maradványtünetek hajlamossá teszik a betegeket a visszaesésre.

Szerencsére azonban az antidepresszív szereknek nagy a tárháza, az eltérő hatásmechanizmusú gyógyszerek jelentősen különbözhetnek egymástól. Fontos tehát, hogy a depressziós beteg a kezelőorvosának, pszichiáterének pontosan beszámoljon arról, ha nincs teljesen jól az éppen szedett gyógyszer mellett, annak érdekében, hogy orvosa személyre szabott módon a legmegfelelőbb kezelést tudja választani.

Tovább Mikortól érezhető az antidepresszív készítmények hatása?

Tovább A depresszió kezelése

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Muszil Dóra, pszichiáter

Cikkajánló

A depresszióról részletesen

Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta
Depresszió
A depresszió mára gyakori betegséggé vált, amely világszerte legalább 300 millió embert érint. Kezeletlen esetben a depresszió egy lefelé menő spirált eredményezhet, amely végén a rokkantság, az önellátási képtelenség, sőt akár az öngyilkosság is állhat.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Bakos Cinnia Dóra, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.