A daganatos megbetegedések lehetséges első jelei

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A daganatos betegségek tünetei nem mindig egyértelműek, így eleinte a rákos betegségeknek sincsenek feltűnő jelei. Néhány tünet azonban a szervezetben lévő rosszindulatú daganatra utalhat.

Rákos megbetegedésről akkor beszélünk, ha rosszindulatú daganatról van szó. Az onkogének, amik a sejtképződésért és -növekedésért felelősek, valamilyen okból rákos elfajulást okoznak, és a sejtosztódás és -növekedés zavart szenved.

A véráramlás és a nyirokkeringés következtében megnő annak veszélye, hogy a daganat más szervekre is átterjed, áttétek alakulnak ki, mivel a tumorsejtek a vérrel és a nyirokkal együtt az egész testbe elszállítódnak. Ebben az esetben metasztázisról (áttét) beszélünk.

A daganatos és rákos betegségek rizikófaktorai

Többek között ide tartozik a dohányzás, a túlsúly, a túlzott alkoholfogyasztás, vagy az olyan munka, melynek végzése közben a dolgozó személy állandóan kapcsolatba kerül karcinogén anyagokkal (például atomerőművükben, kémiai laborokban dolgozók, stb.). A környezeti ártalmak mellett a genetikai adottságoknak is van szerepük, sokszor bizonyos rákbetegség gyakran előfordul egy családban.

A daganatok, rákos betegségek lehetséges első jelei

Annak alapján, hogy elsődlegesen milyen szerv érintett, előfordulhat:

  • Vér felköhögése, állandó rekedtség, ami nem a hangszalagok túlzott igénybevételét, nikotinfogyasztást vagy megfázást követően alakul ki, fokozott érzékenység hörgő fertőzésekre és tüdőgyulladásra.
  • Nyelési panaszok.
  • Véres széklet, sötét színű széklet (a vértől és gyomorsavtól).
  • Véres hányás.
  • Vér a vizeletben.
  • Állandó, heves fejfájás, melyet gyakran kísér szédülés, látás- és hallászavarok.
  • Anyajegyek, melyek mérete és/vagy színe hirtelen megváltozik, váladékozik vagy vérzik.
  • Súlyvesztés nem tisztázott okból.
  • Heves hasfájás, melyet gyakran szédülés, hányás, hasmenés kísér.
  • Fáradtság, levertség, ami nem a stressz és nem fokozott testi terhelés hatására jelentkezik.
  • A vérvételi eredményen a megemelkedett leukocytaszám (normál értéke 7000-9500) jelezhet daganatos betegséget, amennyiben kizárható a gyulladásos betegség.
  • A mellbimbó váladékozása.
  • Férfiaknál a mell növekedése.
  • Nőknél pecsételő vérzés a menstruációk közt vagy fájdalmas menstruáció, vagy hüvelyi vérzés változókorban.
  • Minden olyan seb vagy fekély, ami nem gyógyul be teljesen három héten belül.
  • Nem gyógyuló afta.

Az említett tünetek közül néhány akut megbetegedés tünete is lehet (például a heves hasfájás, szédüléssel és hányingerrel vakbélgyulladás jele is lehet), vagy más betegségre is utalhat. Nagyon fontos, hogy azonnal forduljon orvoshoz, ha a felsorolt tünetek közül egyet vagy többet tapasztal. Minél korábban felismerik, és elkezdik kezelni a betegséget, rendszerint annál jobbak a gyógyulás esélyei.

A szűrővizsgálatok szerepe a korai felismerésben

Az elterjedt szűrővizsgálati módszerek közé tartozik a tüdőszűrés, a mammográfia, a méhnyakrákszűrés.

Azonban nemcsak ezek a szűrvizsgálatok léteznek arra, hogy korán felismerjük a daganatos betegségeket, javasoljuk még a székletben lévő rejtett vér ellenőrzését a vastagbélrák szűrése céljából 50 év felett, a PSA szint ellenőrzését és a prosztata rendszeres vizsgálatát 50 év felett évente, a nagy kockázatú csoportban már 45 évtől. Anyajegy- és bőrdaganatszűrés, illetve a szájüregi rákok szűrése is rendszeresen javasolt háziorvosnál, fogorvosnál, illetve bőrgyógyásznál.

Néhány daganattípus évekig rejtve maradhat, éppen azért, mert korai stádiumban semmilyen panaszt nem okoz. A bélrák öt-tíz évig tünetmenetes lehet, noha a daganat már rosszindulatú.

Akiknek családjában egy bizonyos ráktípus többször előfordult, azoknak még gyakrabban és rendszeresen kell ellenőrző vizsgálatokra járniuk, mivel az esetleges genetikai hajlam miatt nagyobb a rák kialakulásának veszélye. Lehetőség szerint ki kell zárni a rizikófaktorokat, de természetesen ezt nem minden esetben lehet megtenni.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító

Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.